Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)

Rezes Józsefné naplója

És mégis én nem lehetek ott, ahol Te, mert elszakítottak tőlem, de amint lehet Drágám, megyek utánad, mert ezt így nem lehet sokáig kibírni.

Most látom és érzem csak, mennyire hiányzol nekem, milyen rossz nélküled, mert szeretlek. Nem is hittem volna, hogy ilyen nagy űr fog támadni életemben Nélküled, hogy ennyire fog fájni a Tőled való elszakadás, de inkább fájjon és szakadjon bele a szívem, mert ez újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire szeredek és míg vissza nem jössz, nem lesz mosoly az ajkamon és nem lesz öröm a számomra.

Szivikém, Életem! Tegnap 22-én kaptam meg a Nagyváradnál még II. 3-án írt lapodat. Oh mily boldogság volt a kezed írása, mikor megláttam olyat dobbant a szívembe, hogy majd kiszakadt. Egy parányi darabka belőled. Könnyezve olvastam nagyon, nagyon sokszor egymás után, kerestem a szavak között, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom, ... de nem találtam. Nem írsz Magadról semmit, pedig az lett volna a legfontosabb, azt vártam szívszakadva, de hallgatsz róla, mert biztosan nem akartad megírni a valóságot, talán beteg vagy és valami bajod történt. Istenem, Istenem, miért nem vagyok én messzelátó, hogy mindent látnék és tudnék Rólad. Igen, ha csupa jót írtál volna, azt sem hittem volna el, mert el tudom képzelni az ottani helyzetet, de így még szörnyűbb, mert igen gyanús ez a hallgatás. De legalább annyi öröm, hogy tudom, hogy II. 3.-án még Nagyváradon voltál és olvashatom, láthatom legutolsó kezed írását. Csakhogy sok idő telt el azóta és ki tudja hova, merre repített azóta a vonat, hogy 1-2 nappal később tudnálak követni. Szomorú vagyok és igen bánt, hogy én nem tudok Neked válaszolni, csak majd akkor, ha megállapodtál és tudom a címedet. Ezért írom ezt a naplót, ami Hozzád szól Édes, csak Tehozzád, hogy majd ha hazajössz, egyszerre olvasd, amit azóta írtam és el nem küldhettem Néked.

Édes Tubicám! Nincs nyugtom, nem tudom beleélni magamat abba, hogy Te nem vagy' itt mellettem. Este mikor lefekszem, sokáig nem tudok elaludni, mert arra gondolok, hogy hiába az én puha meleg ágyam, mikor Néked nincs fűtött meleg szobád, nincs meleg takaród és talán a földön alszol, sőt még talán ennivalód sincs, hanem éhezel és dolgozni kell. Ilyenkor nem jön álom a szememre, ha eszem, étel nem megy le a torkomon, mert a keserűség összeszorítja azt. Szeretnék minden falatot megfelezni Veled csak lehetne. Sokszor kiesik a számból a fele, gondolom ilyenkor biztosan az én Józsikám éhes..., s aztán felveszem, megcsókolom és eldobom a madárkáknak, mintha Neked dobnám, hogy ne éhezz!

25