Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)

Függelék - Kisida Ferencné: Édesapám emlékére

gyors és gépíró volt, majd titkárnő lett a Városi Tanácson. Munkájával mindig elégedettek voltak, nagyon pontos és megbízható volt, szerették a munkatársai. Szorgalmas és küzdelmes, nélkülözésekkel, szenvedéssel teli élet jutott Neki.

Édesapám elvesztése után már nem adatott meg számára a boldogság. Talán ezek mind hozzájárultak korai, 51 évesen, 1964-ben bekövetkezett halálához.

Sokszor beszélgettünk, fényképeket nézegettünk és elmondásai alapján tudtam, hogy senkinek nincs ilyen csodálatos Édesapja, mint nekem. A soksok magyarsággal kapcsolatos tárgyait, apróságait, emlékeit ma is őrizgetem. Hiányzott és sokszor elképzeltem, hogy egyszer hazajön a fogságból rongyosan és fáradtan, persze tudtam, hogy ez nem lehetséges.

Iskolás éveimben az iskolai osztálynaplóba így került be — „apja meghalt” — ezzel a bejegyzéssel talán „fedve” voltam. Amikor felsős lettem úgy éreztem, orosztanár szakos osztályfőnöknőm mintha kicsit megkülönböztetne. Érdekes volt számomra, miért kell a gyerekeket többször is számon tartani, megkülönböztetni. Ez abból állt, hogy fel kellett állni, ki munkás, paraszt, értelmiségi származású. Én az egyéb kategóriába kerültem. Egy Nagypénteken történt hiányzás miatt borzalmas szidást kaptam, majd ezt többször is felemlegette — gondolván, hogy vallási okból nem mentem iskolába. Szinte üldözte a hívő embereket, pláne akik templomba, hittanra jártak.

A gimnáziumi évek is elteltek, a történelmi tanulmányok során 1945-tel kapcsolatban csak a „nagy szovjet felszabadításról’’esett szó, és a magyar történelem XX. századi sorsfordító eseményeit sem a valóságnak megfelelően tanultuk. Akik tudatában voltak az igazságnak, azok sem beszélhettek róla. 1963-ban érettségiztem. A ’60-as években már úgy éreztük, hogy kicsit könnyebb az életünk, többet megengedhetünk magunknak. Tervezgettünk, de sajnos 1964-ben Édesanyámat is elvesztettem pár hónapos betegsége után.

Nagyon szerettük egymást, az О szeretete átsegített a nehézségeken, próbált megóvni és kárpótolni mindazért a veszteségért, amelyek Öt sújtották leginkább.

102