Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
Misszionáriusok a teherautókon
rácia fenntartása”.195 A Központi Vezetőség közleménye már egyértelműben fogalmazott az új politikai feladatokat illetően: „A KV felhívja minden őszinte demokrata figyelmét arra, hogy a demokratikus erők kétségtelen választási sikere mellett a választásokon a jobboldali reakciós pártok jelentékeny tömegeket tudtak maguk mögé állítani. Ezért továbbra is egyik legfontosabb feladata marad a reakció által félrevezetett dolgozó tömegek felvilágosítása és megnyerése, hogy a népellenes reakciót el lehessen szigetelni és szét lehessen zúzni.”196 Az 1947-es választások előtt a falujárók munkájának fő célja az MKP népszerűségének, súlyának növelése, a párt „szervesítése” volt a falvakban. Ennek a munkának mutatója is volt a választásokon való kommunista szereplés. A pártsajtó és a propaganda is ezt hangsúlyozta. A Vártmunka már 1947. januári szerkesztőségi cikkében így írt: „1947 a demokrácia és a reakció döntő ütközetének éve lesz. A harc az egész országban, minden városban és faluban folyik és egyre erősebb lesz. A pártszervezeteink minden jól megszervezett újabb falujáró csoportja újabb rohamcsapattal erősíti meg a demokrácia biztos győzelmét.”197 Sebes Imre, szintén már a Pártmunkában a választások után értékelte a falujáró mozgalom munkáját: „Pártunk választási győzelméhez erősen hozzájárult a több mint egy évvel ezelőtt megindult mozgalom — falujárás.”198 A terület referense a pártközpontban, Osvát Klára három hónap így beszélt a falujárás és a választások összefüggéséről: „A falujáró elvtársak másfél éves önfeláldozó munkájának az eredményét a választási eredményeken át is észlelhetjük. Az ország első parasztpártja lettünk.”199 A „demokráciáért vívott sorsdöntő csata” megnyerését követően arra szólította fel a falujárókat, hogy a téli mezőgazdasági szünetben is folytassák munkájukat, ám arra is felhívott, hogy az új belpolitikai helyzet új célokat és módszereket kíván. Az iskolák, kutak, templomok javítása, a kultúra és a mozi falura vitele helyett mihamarább kezdjenek hozzá a falusi pártszervezetek megerősítéséhez.200 Rákosi Mátyás a választásokat értékelő és az új politikai feladatokat felvázoló 1947. szeptember 11.-i KV ülésen tartott beszámolójában már 195 Rákosi Sándor — Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Kossuth, Budapest, 1967. 502-503. pp. 196 Uo. 515-516. pp. 197 Szervezzük, szélesítsük ki a falujárást. Pártmunka, 1947. 1. 10. p. 198 Sebes Imre: A falujárók munkája a választási eredmények tükrében. Pártmunka, 1947. 9. 343-344. pp. 199 Osvát Klára: A téli falujárás feladatai. Pártmunka, 1947. 12. 455. p. 200 Uo. 92