Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
"Tízezer új falukutató" (Falujárás a koalíciós korszakban, majd a proletárdiktatúra első éveiben)
vezetés direktíváit, az ezen direktívák változásaiból (re-)konstruált párttörténet adalékai a teherautókon járó, a korabeli földrajzi, politikai, társadalmi, kulturális határokat heti rendszerességgel átjáró kommunista aktivisták tevékenységéről keletkezett források. Épp azért, mert a lehetséges, de főként utólag konstruált politikai, kulturális és társadalmi határok rendszeres és tömeges átjárásával van dolgunk, roppant izgalmas tömeges forrásbázis áll rendelkezésünkre. Ez a forrásbázis, a határátlépésekből fakadó, elkerülhetetlen kisebb-nagyobb konfliktusok okán alkalmas arra, hogy a pártélet - amúgy nem, vagy csak alig- alig dokumentált — lehetséges tartalmáról beszéljen. Beszélnek ezek a források arról, hogy mit is jelenthetett a párt és a pártélet a párttagság tömegei számára, elsősorban vidéken. Megsejthetők belőle a pártélet napi rutinja mellett a kommunista párt egy időben létező értelmezési közösségei és dimenziói. E dokumentumok adhatják a leghitelesebb válaszokat, a pártélet hétköznapi, szürke rutinjára, lehetséges valóságos tartalmára vonatkozólag. A falujárók dokumentumai és a falujárásról szóló dokumentumok nem egységesek, ahogy nem lehet egységes az a kép, amit a korszak ^hitéletéről sugallnak. Egyben mégis mindegyik dokumentumunk megegyezik, mégpedig abban, hogy egy-egy iratban többszörös tükröt tartanak felénk, akaratlanul is. Ezekben egyszerre jelennek meg a Párt valós vagy az iratok szerzői számára csak sejtett elvárásai, a korszakban a falujárók fejében élő pártkép, mint konstrukció, ahogy a határhelyzet okán a falujáró pártaktivisták saját tapasztalatai mind az általuk látgatott vidékek társadalmáról, mind a vidéki politikai életről. Forrásaink épp e sokszínűség, többszörös tükrözöttség miatt nagyban eltérnek a szakirodalom által frekventáltan használt apparátusi jelentésektől. Az alábbiakban sem fognak ezek hiányozni, ám tudni kell, hogy bennük leginkább a pártaktíva és a pártfunkcionáriusok a párt időről időre változó általános vonalához való megfelelése és megfeleltetése tükröződik, mintsem a lehetséges történeti valóság. Irataink többszörös tükre által visszavert jeleiből nehéz egységes történeti (párt-)képet rekonstruálni. E szóban forgó jelek gyakrabban nem illeszthetők a sztereotip történeti pártképhez, ám hitelességük a direktíva típusú forrásokéhoz képest felbecsülheteden. Talán épp a fentiek miatt eshetett az meg, hogy a magyar paraszti társadalom és a „kommunista diktatúra” tárgyában megjelent legújabb politika- és társadalomtörténeti monográfia szerzője is ignorálta a falujárás tömeges forrásait, ahogy az már megszokott volt korábban négy 64
