Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

A szervezettség legfelső foka (Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez)

jelentéktelenebb volt a párttagság (1314 lakos, 38 párttag), ahol a cselédek és napszámosok száma 1941-ben 789 volt. A vilmányival megegyező nagy­ságú pártszervezettel rendelkező Hidasnémeti lakossága kisebb (1949-ben 1032) volt, az elhelyezkedése miatt jelentős „egyéb” lakossággal. A jelentő párttagsággal bíró Telkibányán 1949-ben 1336-an éltek, túlnyomórészt pa­rasztok. Telkibányán a cselédek és napszámosok száma 1941-ben 466 volt, míg az 5 holdnál kisebb földön gazdálkodóké 284. A jelentéktelen párt- szervezettel bíró Hollóházán (760-8) jelentősebb volt az ipari népesség aránya a mezőgazdaságinál. A táblázatban nem szereplő Mucsonyban 109 párttagot írtak össze, ám ezt egy 1949-ben 2520 fős településen, ahol a népesség háromnegyede az iparból — bányászatból — élt. A jóval kisebb, 921 lakosú Felsőnyárád 162 párttagot adott. Itt a lakosság valamivel több, mint a fele élt iparból.87 88 A fenti, a Gönci járásra vonatkozó 1947. júniusi keltezésű forrás hiá­nyosságai mellett némiképp más adatokkal is szolgál a pártszervezetekkel nem rendelkező településekről, mint a központi kimutatás. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a Gönci járás kimutatásában és az országos összesítés­ben szereplő, pártszervezettel nem rendelkező települések neve és száma sem egyezik meg minden esetben. Me^őcsáti járás taglétszám-kimutatása 1947. szeptember 30.88 Helyiség Taglétszám Fizető tag Mezőcsát 560 200 Ároktő 277 127 Tiszabábolna 324 180 Tiszadorogma 64 26 40 15 Hejőpapi 84 15 Hejőbába 50 20 Nemesbikk 48 20 Tiszakeszi 63 30 Tisztatótanya 39 24 Tiszatarján 38 23 Hejőkürt 5 5 Tiszaoszlár 33 20 Tiszapalkonya 63 10 Gelej 79 73 Összesen 1850 788 87 Adattár 88 MNL. B.-A.-Z. m. Lt X. 3. f. 55. őe. 42

Next

/
Thumbnails
Contents