Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

Az intézményes forradalom intézményének élete. Pártélet az ötvenes években

tabb követelményeket állítanak a párttagok elé és gondosabb kiválogatás alapján minősítik át tagnak a tagjelölteket. A tagjelölteknek taggá való nevelése azonban még nem kielégítő.”

A jelentést jegyző PTO, és személy szerint Ács Lajos a pártbizottságokat kárhoztatta mindezért, mivel azok „magukra hagyják e kérdésben az alapszervezeteket; ennek következtében az alapszervezetek tagjelöltfelvé- teli munkáját a spontaneitás jellemzi.” Mindezek fényében Ács és a PTO nem javasolta új direktíva kiadását, hanem az 1952. február 28.-Í PB határozat maradéktalan végrehajtásának fontosságát hangsúlyozta.

Az MDP III. kongresszusa tiszteletére „olyan elhatározás született, hogy lehetőleg minden alapszervezet vegyen fel tagjelöltet. Ezt azonban már kevéssé sikerült megvalósítani, ugyanis még így is több száz azoknak az alapszervezeteknek a száma, ahol fölvétel egyáltalán nem volt.”349

A párttagság fegyelme az 1953-as esztendőben — akkor - úgy tűnt, kritikus szintet ért el. 1953 februárjában Nógrád megyéből jelentették a KB titkárságának, hogy „egyes párttagok az alkotmányra hivatkoznak, hogy az a szabad vallásgyakorlást biztosítja. De el lehet ezt mondani a t.sz.cs-be való belépésről.” Szolnok megyéből a pártfegyelem állásával kapcsolatban ugyanekkor azt jelentették, hogy a tagkönyvcsere kapcsán kampányszerűen megnövekedett részvétel a taggyűléseken február hónapra ismét visszaesett, a megyei átlag ekkor már csak 75-80%-os volt, míg a termelőszövetkezetei alapszervezetekben a tagság mintegy 70-75%-a jelent meg a taggyűléseken. A pápai járásban 1952 novemberében 87,7%-os tagdíjfizetést mutattak ki, 1953 áprilisában 88,1, májusban 89, júniusban 91% volt a tagdíjat fizető párttagok aránya.350

Az 1953-as év első félévének pártszervezési adatai egyértelműen arra utaltak, hogy a kampányokban megjelenő, azokra szorítkozó pártmunka már-már az idealizált munkás-paraszt szövetség alapjait veszélyeztette. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága 1953 szeptemberében a pártépítő munkára kártékonynak nevezte azt a gyakorlatot, hogy a párt- szervezetek az állami (kampány-) feladatokat kisajátították, s eközben elhanyagolták „a pártszervezetek erejének szakadatlan növelését” népnevelő, politikai pártmunkával. A gazdasági feladatok — begyűjtés, kölcsönjegyzés — állandósuló kampányai és az egyes pártszervezetek teljesítési és túltel- jesítési kényszere az állami, gazdasági szükségintézkedésekben oda vezetett, hogy, mint a PB ülésre beterjesztett jelentés fogalmazott, „a párton345 MNL. MÓL. 276. 88. cs. 951. őe. 398. 350 MNL. MÓL 276. 71. 10. őe. 17-38.

170