Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

Bevezetés

Ma mintha egy másik történet íródna... Ahogy a2 „üdvtörténeti” jellegű szakirodalom esetén is fontos szerepet játszott a nagy történet Szovjetunióból történő importálása, úgy ma is gyakran importált történelmi koncepciókból tanulunk, azokat adatoljuk. Ez, a tájainkon újnak — lassan két és fél évtizedesnek — tekinthető történet arról szól, hogy a végig idegennek maradó,18 elidegenedett kommunista pártok (melyek alatt soha nem a tagságot, hanem a vezetést értik) kizárólag a „Vörös Hadsereg”, a lenini stratégiából fakadó kimagasló szervezettség, hatalomakarás és a propagandának köszönhetően uralkodtak a kelet-európai társadalmakon.19 A társadalmak és a politikum között szakadék tátongott, köztük antagonisztikus ellentmondás feszült.20 Imigyen nincs mit csodálkoznunk azokon az elemzéseken, melyek a sztálinizmus korszakának kezdetét 1945-től számítják, s nem disztingválnak a koalíciós évek és a „fordulatot” követő évek történelme között.21 Innen, Kelet-Európából nézve nem meglepő az a jelenség,

18 Az amúgy hallatlanul szellemes történész Stephen Fischer-Galati a kommunizmus immanens, lényegi ellenségigényéről szólva nem kevesebbet állított, mint: .. in practice, the only enemies are the vast majority of peoples of Eastern Europe and the men in the Kremlin who have the ultimate power over the survival of the Communist leaders of these countries.” Stephen Fischer-Galati: Introducdan. In. Uő (ed.): The Communist Parties of Eastern-Europe. Columbia University Press, New York, 1979. 1. p.; vö. Thompson, Willie: The Communist Movement since 1945. Blackwell, Oxford, 1998. Thompsonnál is a demokratikus centralizmus, a központi vezetés mindenhatósága a legjellemzőbb a szervezeti struktúrákban, mely struktúrák minden kommunista pártban egy szabványt — a Lenin által A „Mi a teendődben leírt szabványt — követik. A központok központja a Kreml, melynek ura (leginkább Sztálin) nagyobb hatalommal bírt hívei felett, mint a római pápa, ki szintén egy szupercentralizált (vagy annak vélt) szervezet feje. I.m.: 24-26. pp. Thompson a kommunista pártok idegenszerűségéről szólva disztingvál. Mint írja, voltak olyan országok, melyekben épp a II. világháború következtében a kommunista párt elfogadva és hatalmas presztízzsel támadt fel, támadt újjá. Ilyen országok voltak Görögország, Jugoszlávia. Albánia, Olaszország, Csehszlovákia és Franciaország. Ezzel szemben más országok kommunista pártjai: „others (...) as in Hungary or Romania, scarcely existed as indigenous (sic!) forces and were in effect re-estabilished by Soviet influence following the liberation, i.m.: 31. p.

19 Kovrig, Bennet: Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Hoover Institution Press, Stanford, 1979.; Miklós Molnár: The Communist Party of Hungary. In: Stephen Fiscer Galati (ed.): The Communist ... 201-244. pp.; Uo: A Short History of the Hungarian Communist Party. Westview Press, Boulder, Colorado, 1978. Molnár elemzésében a kulcsmotívumok a Vörös Hadsereg, az MKP katonás felépítése, működése, szervezettsége és propagandája. Felettébb beszédes a fentebb említett rövidebb tanulmányában elkövetett egyik elszólása az 1945-ös MKP-ról: „The Hungarian Communist Party, however weak it was numerically was the agent of this immense power (i.e.: Soviet Union K. T.).” i.m.: 202. p. Nem több és nem kevesebb volt ezek szerint az MKP, mint a hatalmas erejű Szovjetunió ügynöke.; vö. Uő: De Béla Kun a János Kádár. Soixante-dix ans de communisme hongrois. Presses de la Fondation Nationale des Sciences Politiques. Institut Unversitaire de hautes Études Internationales, Paris, 1987.

20 Rupnik, Jacques: The Other Europe. Pantheon Books, New York, 1988. 1988. 131-163. pp. Rupniknál is a társadalom, a nép (nemzet) a mi, míg a párt, a párttagok, és főleg a pártaktivisták az ők.

21 Erre jó példa egy magyarországi tárgyú tanulmány az 1939-et követő korok Kelet-Európájáról szóló reprezentatívnak szánt tanulmánykötetben. László, Kürti: Hungary. In: (ed.) Ramet, Saubrina, P.:

14