Bánkuti Imre: A Rákóczi-szabadságharc történetének dokumentumai 1705 (Miskolc, 1990)
Dokumentumok
hazán szavadulásáért Nagyságod fegyver fogott, alá s fel járó hadak oly rút alkalmatlanságot rajtunk véghez nem vittek, mint kapitány Majos János uram, maga ezerébül való egy sereggel beszállván egy sereggel /így!/ szegény hellyünkben, mellette lévő főhadnagyával Csomaközi Györgyei, és vicehadnagyával, Méltóságos Kegyelmes Urunk, ászt cselekették, hogy kapitány uram mellett lévén két katona, úgymint: Patolcsi Sámuel és Gazdag János, városunk tiszteit sar- coltatták, hogy kapitány uram számára pár csismákat, pokrócot és csomó töltéseket s egész nyereg szerszámot vegyenek, mert mindaddig, míg ezek meg nem lésznek, várasunkbul ki nem mennek, aminthogy harmadnapig is laktanak rajtunk, mindazonáltal várasunk tisztei a nagy félelem miatt addig bujkáltanak, hogy ezeket a kívánságokat elkerülték. Azomban főhadnagy Csomaközi György vicehadnagyával ászt cselekették, amelly tisztességes gazdálkodással hozzájok voltának, vélle meg nem elégettenek, hanem várasunk tiszteit közikben bekapták, ászt rútul pofoszták, a bort vélle désával hordatták, sőt várasunk tisztei annyira elfélemlettenek, hogy házoknál sem maradhattanak, aminthogy a vicehadnagy a főbíró ablakán úgy belövöldözött, hogy csak alig hogy miatta gyilkosság nem esett, olly Isten ellen való káromkodásokat vittek véghez rajtunk, csuda, hogy az Isten véllek edgyütt a földdel el nem nyeletett. Reménkedünk nagy alázatosan Nagyságodnak, mint Kegyelmes Urunknak, méltóztassék Nagyságod ezen dologban bele tekinteni, dolgainkat orvoslani, és szegény hellyünknek egy protectionálist adatni, hogy Nagyságod szárnya alatt szegény hellyünkben a rajtunk alá s fel járók miatt megmaradhassunk, és a felettébb való kívánságok- tul immunitáltassunk, mert tellyességgel a szegénység igen meg- nyomorodott, sőt nem is győzi, ha csak Nagyságod hozzánk kegyelmes- ségét nem nyujtya. Kívánnyuk Istenül, észt a megnyomorodott magyar hazát a rajtunk törvéntelenül uralkodó idegen nemzet keze alól Isten Nagyságod által megszabadítván, Nagyságod boldog szerencsés előmenetellel koronáztassák. Patak die 12. Martii anno 1705. Nagyságodnak szegény szolgái, sárospataki lakosok közönségesen. /Külső címzés:/ Méltóságos Fejedelem Felső Vadászi Rákóczi Ferenc Kegyelmes Urunknak önagyságának adassék ezen levelünk nagy alázatosan. /Pecsét nyoma./ 50