Bánkuti Imre: A Rákóczi-szabadságharc történetének dokumentumai 1705 (Miskolc, 1990)
Dokumentumok
adgya, hogy az tanácsképpen írnám, hanem inkább alázatos informá- t iójul. Az újhelyi kapitány mellett az melly praesídiárius katonák vadnak, már annak előtte mezei hadak között lakván, Nagyságod kegyelmes prancsolattyábul fordétottam vala Oomoki Sigmond újhelyi kapitány mellé, az kik most is nem kevés szolgálatot tésznek, fogdoz- ván unos-untalan az kóborló és zászlók alól elszökött tolvaj kato- nákot. Felest hordottak máris bé Kassára az ollyan tolvaj katonákba, azokat penig most nemes Zemplén vármegye el akarja venni, s más haszontalan, semmirekellő embereket akar helyettek adni, az kit mindaddig meg nem engedek, valameddig Nagyságod kegyelmes parancsolattyát irántok nem vészem. 4 Az melly francia C. Rlvier Stuck Haubtman itten volt, az egész minítiókhoz való requisítumokat lajstromban adván, klvánnya, hogy megszerezzem, az minthogy actu is fáradozom benne, hanem sa- létrumot én máshonnan nem szerezhetek, hanem ha Lengyel Országbul, annak penig másáját egy plnzzel sem adgyák alább 20 tallérnál, igen szép, egész perfectióban való salétrom. Kihez képest lévén már most bőven salétromfőző helyek, nem tudom, Nagyságod nékem paran- csollya-é megvennem Lengyel Országbul azon tüzes szerszámokhoz való salétromot, vagy peniglen máshonnan provideáltat. Aziránt is Nagyságod kegyelmes parancsolattyátul alázatossan várok. Ezzel ajánlom Nagyságod kegyelmességében magamot, maradok Nagyságodnak alázatos holtig való legkisebb szolgája Berthóti Ferenc m.p. Lőcsén 17. Februarii 1705. Eredeti. OL G.19. RSZL II.2.e/A. 1. Azaz: meghamisításáról. 2. Lubomirski, Theodor Stanislaw herceg, szepesi sztaroszta. 3. Utalás arra, hogy Thököly Imre kemény kézzel járt el az ellenszegülő nemesekkel szemben. Benczédi László, A Thököly-felkelés társadalmi és politikai alapjai. In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk. Benczédi László, Bp., 1983. 9. s köv.l. A. Jean-Francois Riviere, a kuruc hadseregben szolgáló francia hadmérnök és tűzérezredes. A C. = talán colonellus; Stuck Haubtman = tüzérségi parancsnok. A4