Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991

Nagy érdeklődéssel figyeltük az olasz hadszíntér eseményeit. 107 Kezdetben telje­sen reménytelen helyzetben lévőnek gon­doltam Magyarországot, de amikor láttam, hogy Ausztira mennyire sikertelenül hábo­rúzik, mennyire nem tud előnyös feltételek mellett egyezségeket kötni, s hogy milyen előkészületek történtek az adriai partra­szállásra, s végül, hogy Napóleon a magyar emigrációval formai egyezséget kötött, az a meggyőződés kerekedett bennem felül, hogy az osztrák despotizmusnak vége lesz Magyarországon. A kétes villafrancai béke jobb belátásra térített minket. Ilonának Hallt javasolták, így a nevelőnőjével hétfőn odautazott. A fele­ségem Bécsig elkísérte őket. Július 10-től ezért egyedül vagyok a kisebb gyerekekkel Csabacsüdön. Ilka Ágnessel és Edittel Brühlben van Csáky grófnőnél. Az aratásnak vég. A hőség túl nagy, a gabonában sok kárt okozott, semmi remény tisztességes árakra. Valóban nem tudtam, hogyan tudnám még pénzbeli dolgaimat rendbehozni. Irodalmi tekintetben pária va­gyok. Az elmúlt évben még járattam a „Revue des deux mondes"-ot is, most már csak a Pester Loydot. Erről az élvezetről is

Next

/
Thumbnails
Contents