Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991
régi kívánságunk volt. Nagyon otthonosan érezték magukat nálunk. ősszel nagyon szépen nézett ki a gazdaság, s a kétszáz hold is szépen mutatkozott. Bő termést vártunk. Ervin tíz hónapos korában már járt, erős volt, és nagyon aranyos. Nagyon szerencsés évet zártunk, noha sokaknak ez az év sok szenvedést hozott, mivel tavasszal a vizek nagy károkat okozva kiöntötték, nyáron a kolera ütötte fel a fejét, s csak Szarvason negyven-ötven ember halt meg naponta. Ennek ellenére a mi majorságunk teljes épségben maradt fenn. 1856 A száraz ősz után nagyon hideg telünk lett. A tavasz azonban ennél is rosszabb volt. Még április 20-ig is voltak fagyok, s március 15-től május elejéig egy csepp eső sem esett. A repce rendkívüli módon megsinylette ezt, s a kétszáz holdról csak négyszáz köblöt takarítottunk be: de még ez lett az egyetlen reményem, hiszen az aratás is nagyon rosszul sikerült, s csak hatszáz köböl búzát tudtam eladni, aminek szinte semmi ára nem volt. Juhászatom azonban