Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991
keim életszerűek voltak, s érdeklődéssel olvasták azokat. Ebben az időben nagyon könnyen ment a munka. Eötvösék májusban átköltöztek a Krisztinavárosba Ilonával, 70 aki Krisztus mennybemenetelének napján született. Ahogy a múlt nyáron a Svábhegyen, most a Krisztinavárosban töltöttem legszebb óráimat, míg Ilka Ischlbe nem ment az apjával. Ekkor hozzáfogtam, hogy a könyvemet megírja, s vagy fél tucat fejezetet meg is írtam, ekkor már azonban inkább egy utazásra készültem, s Ilkát is nagyon türelmetlenül vártam. Távolléte, mint az Eötvöséké vagy a Csáky grófnőé is, nagyon nehéz volt. Szeptember harmadikán vagy negyedikén Bécsbe, majd onnan Triesztbe utaztam és behajóztam Görögország felé. Érintettük Anconát, Brindisit, Corfun, egy csodaszép szigeten húsz órát eltöltöttünk, majd Patrasnál léptünk a szárazföldre. Az egész lepantói tengeröblöt megkerültük, azután lovon felmentünk az Akrokorinthra, majd Isthnuson át Athénba érkeztünk. Itt öt napos tartózkodásra megálltam, megnéztem a Pantheont, majd elhajóztam Syrába,