Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991
doltam, hogy ez idő tájt Rostyék is felérkeznek. 1843 Ebben az évben a farsang fényesebb volt Pesten, mint eddig valaha: Ilka egyike volt a legünnepeltebb lányoknak. Anyja büszke volt erre, s az egyik bálból a másikba cipelte, míg teljesen ki nem merült. Én felháborodtam ezen a hiábavaló hajszán, ami ráadásul a lány egészségébe került. Mindez szembenállásra kényszerített, s teljes lemondásban éltem. Nem voltam egyetlen bálon, egyetlen színházi esten sem, sőt, még az utcára sem mentem ki abban az időben, amikor az elegancia kint korzózott. Kétségeim voltak magammal szemben: huszonöt éves voltam, képességeim parlagon hevertek, legszebb éveimet átálmodoztam, noha gyakorlati értelemben véve nem jelentéktelenedtem el, erőm nem veszett oda. Elégedetlen voltam önmagammal, s megragadott a gondolat, hogy egy nagy utazást tegyek, s az érzelmi élettel örökre végezzek. Meghoztam a döntést, s már azon voltam, hogy elinduljak, amikor