Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991
Miniszterségének évei alatt így is nagyot, maradandót alkotott. A közgazdasággal, mezőgazdászattal, közlekedésüggyel foglalkozó Trefortnak művelődési kérdésekben is olyan tekintélye volt, hogy Andrássy rögtön őt kínálta meg Eötvös elárvult miniszteri helyével, ő azonban a következő mondattal utasította el akkor (emlékezete szerint) a megtisztelő ajánlatot: „Nem tartottam illőnek, hogy szegény Pepi (Eötvös beceneve) még ki sem hült miniszteri székébe én üljek bele." Sőt nem fogadta el a közlekedési tárcát sem Gorove miniszter lemondása után. 1872-ben a kultuszminiszterré kinevezett Pauler Tivadar az igazságügy élére távozott, s ekkor már engedett Trefort az ismételt felkérésnek. Haláláig, 1888-ig, tizenhat éven át - több kormánynak - volt megszakítás nélkül vallás- és közoktatásügyi minisztere. Szász Károly mint minisztert a következőképpen jellemezte: „Trefort miniszterségének jellemvonása az egyetemesség, vagyis óriási reszortjának minden ágára egyenlő tevékenységgel való kiterjeszkedés...Trefort közoktatásügyi politikája: egyszerre, együttesen s párhuzamosan fej-