Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)
30. COBB GENERÁLIS LEVELE ZEMPLÉN VÁRMEGYÉHEZ A KURUCOK MEGFÉKEZÉSÉRE, 1677. ... Adjuk tudtára mindeneknek, az kiknek illik ez levelünk rendiben, legki váltképpen Úri és Nemes renden valóknak, Nemes Vármegyék Tiszteinek s Lakosinak, Városi és Falusi Bíráknak, Polgároknak és közönséges Paraszt Embereknek mind fejenként. Minthogy bizonyosan esék értésünkre, sőt írásban kezünkhöz is hozták hamis Istentelen, Tolvaj, Lator, Országpusztító Majos Ferenc Rebellis patensit, az kit némely vármegyékben folytatja ördögi praktikájával s hamisságával, ami tovább Nemes Vármegyék Lakosit mintha Tolvaj, istentelen, hamis, országpusztító rebelliseknek, az kik másképpen kuruczoknak nevezik magokat, valami Lengyel vagy Frantzia Tatár Hadak segítségül jönnének, akik csak merő szemveszés, hamisság, hazugság és tökéletlenség mely cselekedet által egyébben nem mesterkednek, hanem hogy az mi Kegyelmes Urunk Ö Felsége igaz hívei szintén úgy, mint ők, hazátlanok legyenek, és jószágok nélkül maradjanak. Kihez képest minden rendbélieket atyaiképpen intjük, sőt Generális Tisztünk s hivatalunk szerint erősen parancsoljuk is, hogy senki közülük annak az Majos Ferenc és több kuruczok hamisságának hitelt ne adjon, sőt ahol alkalmatosság adatik, rajtok támadjon az ö Felsége Vitézeivel együtt, mert ha valaki legkisebb áruitatásban, pártütésben vagy kuruczokkal való társalkodásban találtatik, azontúl mindjárt minden jószágától megfosztatik és a feje, ha száz volna is, elvész érette. Azért ezen Patens Levelünket Nemes Zemplén Vármegye Tisztjei mindenütt ünnepélyesen és Íziben hirdessék ki. Másként nem cselekedhetnek. Datum Cassae Die 1. octobris 1677. Wolf Frederik Comes Cobb. /Zemplén megye Levéltára, Fase.210. No.196./ KÉRDÉSEK: Miért kellett ilyen szigorú parancsot adni a zempléni kurucok ellen a felvidéki generálisnak? Milyen rémhírek terjedtek el a kurucokról a levél nyomán? Adj magyarázatot erre!