Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

22. FORGÁCH MIKLÖS FELSŐMAGYARORSZÁGI FŐKAPITÁNY BÉKESSÉGET IGÉR A CSÁSZÁR PÉTER VEZETTE PARASZTFELKELÉS RÉSZTVEVŐINEK 1632-BEN Mi Ghimesy Forgách Miklós Szentelt Vitéz, Bars Vármegyének Főis­pánja, az Fölséges Római Császár és Magyar Ország Királyának Taná­csa, Komornyikja és Felső Magyarország Generálisa, adjuk emlékeze­tül mindeneknek, az kiknek illik, hogy az minemű zűrzavar itt ha­zánkban e napokban az paraszt föld népe fellázadásából támadott volt, noha ebbeli gonosz cselekedetekért érdemek szerint való ve­szedelemmel megbüntethettenek volna, mindazon által nemzetünk fo­gyatkozását és sok Uraknak és fő embereknek és vármegyék töreke­déseket is, kiket azon föld népe megismervén vétkét, nagy könyör­géssel kértének az mellettek való törekedésre, szemek előtt visel­vén és azt is, hogy ez támadásoknak feje Császár Péter, érdeme szerint néggyé vágattatván, a többi tudatlanságból vett részt. Ez okért hajoltunk arra, hogy ez egyszer bizonyos feltételek alatt vétkeket megengedtük. Intvén őket és parancsolván erősen tisztünk s hivatalunk szerint, hogy soha többé senki ingerlésére efféle go­noszságra magokat ne vigyék, szemek előtt viselvén régi rút vesze­delmeket, hasonló cselekedetekért régi elejéknek is az országban, és az Isten törvényét is, aki rendelte az ő alacsony állapotjo­kat és koronás királyok méltóságát, Földes Urak becsületét is, a­kik alá őket adta és rendelte. Mert ha több effélében találtat­nak, engedelem nélkül veszedelmek lészen. A feltételek pedig így következnek: 1. Az mostani feltámadásokért és mindennemű vétkekért ez négy Vármegyében, úgy mint Abaúj Vármegyében, Zemplén, Borsod és Torná­ban lévő Parasztságnak és föld népének fejenként amnesztia és felen­dékenység légyen, és sem titkon, sem nyilván senkitől érette meg ne büntessenek, de ilyen feltételek alatt, hogy tudniillik ez le­velet vévén mindjárást minden haladék és okvetés nélkül haza oszol­janak, és elmenjenek mindenünnen, bárha más vármegyékre küldetének volna is minden rendek sérelme nélkül. 2. Az minemű török és egyéb levelek náluk volnának Császár Péter vallása szerint, azokat mától fogva egy hét alatt az Abaúj

Next

/
Thumbnails
Contents