Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

75. ZEMPLÉN MEGYEI REN0SZA8ÄS A FACTOROK ELLEN 1798-BAN Minthogy némely Sidók az factor név alatt oly vakmerőségre vete­mednek, hogy ha valakit nagyon megszorult állapotban lenni tapasz­talnak, annak a legjobb borát is vagy más neve színe alatt, vagy tulajdon nevekbe is magoknak nagy olcsón megszerzik, vagy hasonló olcsósággal az kereskedő kezéhez játszódtatják, mégis valamint az vevőtől az szerencsés vételért, úgy az eladótól a csupa eladásért nagy jutalmat kívánnak, mely ha csekély a másszori eladáshoz, a bo­ros gazdáknak reménysége nem lehet. Emellett különös mesterségek­kel, contractusokkal a külső bort a Hegyaljára béhordák, és itten, valamint a Hegyaljának, úgy a kereskedőknek nagy kárával, de magok tulajdon nagy hasznával eladják. Egyszóval maguk gazdagulnak, a boros gazdák pedig szegényednek. Ezen gonosznak elhárítása tehát meghatároztatott: hogy ezután se Sidó, se Keresztény ily móddal factorkodni ne merészeljen 24 pálcza, vagy ha nemes, annyi forint büntetés alatt. Mindazonáltal az idegen embert, ha kívánja, boros gazdák házához akárkinek vezetni nem tiltatik, csakhogy az alkudo­zásban és bor kóstolásban ne avatkozzék, sőt azon jelen se légyen, és a jutalmat kötelességül se egyiktől, se másiktól ne kívánja. /Zemplén megye Levéltára, Királyi, Helytartó Tanácsi és megyei rendeletek jegyzőkönyve, 1790-1799. 414.o./ KÉRDÉSEK : Kik voltak a factorok? Működésük ellen miért született megyei határozat? Mit tudsz a hegyaljai borkereskedelem más akadályozóiról?

Next

/
Thumbnails
Contents