Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)
73. ESTERHÁZY KÁROLY EGRI PÜSPÖK UTASÍTÁSA A 8ÁBAASSZ0NY0K KÖTELES SÉGEIRÖL 1796-BAN Mi, Galántai Gróf Esterházy Károly, Isten Kegyelméből Egri Püspök, Fő Pásztori Hivatalunk kívánja, hogy azon vigyázásunkat, mellyel a lelkek üdvösségének munkálásában foglalatoskodni tartozunk, különö sebben fordítsuk az olyanokra, akik még magokkal jót tehetetlenek, örök boldogságokat tulajdon igyekezetekkel nem kereshetik, ilyenek pedig naponként e világra jövő kisdedek és idétlen szülemények, melyekbe már az Isten a maga képére teremtett halhatatlan lelkét béöntötte. Avégett ezen Fő Pásztori Levelünknek erejével parancsol juk minden Bábáknak jól eszekbe tartván, hogy az keresztségnek szentsége az üdvösségre legszükségesebb, ama Szent Jánosnak szavai szerint: Ha csak valaki újonnan nem születik a vízből és Szent Lélekből, nem mehet bé az Isten Országába. Hogy azért ezen keresztség helyesen szolgáltassák, szükséges először, hogy a keresztelőnek szándéké légyen keresztelni. Másodszor, hogy a keresztelés igaz természet szerint való vízzel véghez vitessen. Harmadszor, hogy szinte akkor, midőn vízzel megöntetik az gyermek, mondassanak egyszersmind ezen Igék: Én Tégedet keresztellek az Atyának és Fiúnak és Szent Lélek nevében. Negyedszer, különösen kell arra vigyázni, hogy ezen szent szóból egy se maradjon el, se meg ne csonkuljon. Arra is kell vigyázni először, hogy a szükség idején, ha természetbéli víz nem találtatnék, hanem csak kétséges, tehát így kell szólani: ha ez a víz alkalmatos a keresztséghez, én tégedet keresztellek stb. Másodszor, ha valamikor kétséges, hogy életben vagyon-é az gyermek, így kell keresztelni: ha alkalmatos vagy, én tégedet keresztellek stb. Harmadszor, hogyha kaza, vagy lába, vagy éppen csak ujjacskája látszik elevennek, meg kell keresztelni ezen szókkal: ha alkalmatos vagy ... stb. Negyedszer, ha olyas csudaszülemény jönne ez világra, hogy egy gyermeknek két feje volna, ez ilyetén esetre mind az két fejét meg kell keresztelni, ezen különb seggel, hogy midőn az első főre a víz öntődik, a keresztség igéi mind kimondattassék, a másikat pedig ezen szókkal: ha nem vagy meg keresztelve, én tégedet keresztellek stb. Ötödször, ha valamely