Dankó Imre: A Sajó - Hernád-melléki hajdútelepek (Sátoraljaújhely, 1991)

A szerkesztő utószava

A szerkesztő utószava E ritkaságnak számító kis füzet újrakiadásával köszönti hetvenedik születésnapján tiszteletbeli tagját, Dankó Imrét a Kazinczy Ferenc Társaság. S köszönti őt a szerkesztő is, akit ő indított el tudományos pályáján, tőle kapott kedvet s biztatást a könyvkiadásra. Dankó Imre nagy-nagy szeretettel kötődött a zempléni tájhoz, a Hegyaljához, 1945 után ő volt itt a regionális kutatások, kiadványok megindítója, ő tette tudományos műhellyé a pataki vármúzeumot. S noha már több mint három évtizede nem pataki lakos, azért hűségesen évről évre visszavisszajár, s nem apadnak el e tájhoz kapcsolódó cikkei, tanulmányai. 1955-ben, amikor e füzet megjelent, a regionális tájkutatás egyetlen intézményének a pataki Rákóczi Múzeum számított. Ma már múzeum működik Sátoraljaújhelyen, Pácinban, Szerencsen, Tokajban. Évtizedek óta tart a pataki vár ásatása és helyreállítása, Szerencsen idén fejeződtek be a hasonló munkák, Ónodon folyamatban vannak. A hajdútelepek történetének feldolgozása azonban 1955 óta nem sokat haladt előre (leszámítva Szederkény és Megyaszó kismonográfiáját), ezért ma is aktuális Dankó Imre munkájának kiadása. Szövege - a bővítéseket nem számítva - jelentősebb módosítások nélkül jelenik meg. Ez sem kis dolog, hiszen nemcsak tudományos meggondolások tehetnek indokolttá szövegváltoztatást, hanem politikai okok is. Nem kis dolog, hogy Dankó Imre 1955-ben úgy tudott és mert írni, hogy elkerülte az akkor úgyszólván kötelező aktuális politikai tiszteletköröket (az általa idézett művek sora önmagáért beszél). Az 1945 utáni évtizedek sokáig nem kedveztek a kisebb települések azonosságtudata ápolásának. A diktatúra e régióban is sok ember gerincét megroppantotta, sokakat távozásra késztetett, kényszerített. Napjainkban, a jelenben küszködve, a jövő miatt aggódva, a múlt értékei, a hagyományok felé is fordul azért az emberek szeme. Sorra alakulnak a tájházak (legutóbb Tiszalúcon), s a megalakuló önkormányzatok felújíttatják a régi jelképeket (címereket). S ezeknek a címereknek nem kis hányada (Szederkény, Hernádnémeti, Bekecs, Kesznyéten, Tiszalúc címere) a harcos hajdúmúltról regél. A szerkesztő nem kis örömére szolgál, hogy e címer-megújításoknak részese lehet, annál is inkább, mert családilag is kötődik e hajdútelepekhez (Gesztelyhez, Hernádnémetihez, Lúchoz elsősorban).