Dankó Imre: A Sajó - Hernád-melléki hajdútelepek (Sátoraljaújhely, 1991)

I. A hajdúkról általában

A kóbor, állhatatlan, kíméletlenül pusztító hajdúság, mely eredetileg magyarokból (hajtók), majd a XVI. század közepétől a század végéig inkább délszláv menekülőkből állt, nagy gondja volt az országnak. A török terjeszkedés nyomán Összetételük hamarosan megváltozott és a XVI. század végére a hajdúság már ismét magyar többségű lett. A Duna-Tisza köze, a Nagykunság népe, vagy északabbra költözött, vagy szabad hajdúnak állt. A hajdúság letelepítése nemcsak azért volt fontos, hogy védőivé váltak az erdélyi fejedelemségnek, az északkeleti országrésznek, hanem azért is, mert részbeni letelepítésükkel a lakosság pusztulását és a szanaszét kóborló szabad hajdúk dúlásait csökkenthették. Törvényeink a letelepítések után is szabad hajdú módra élő, fosztogató, kóborló hajdúságot kérlelhetetlen kegyetlenséggel irtották. A későbbi hajdúszabadalmakat ennek a kóbor, szabad hajdú népségnek egy-egy letelepülni vágyó csoportja kapta. A jobbágyok, a számukra vonzó állapotba csak úgy kerülhettek be, hogy ha előbb megszöktek uraiktól és a hajdúk közé álltak. Sok veszéllyel járó vállalkozás volt az ilyen, mégis sokan megpróbálták. Ez volt a feudális megkötöttségektől való szabadulás egyetlen módja, egyben a hajdúság utánpótlásának biztosítása is. A hajdútelepek négy csoportba oszthatók: 1. A Bocskai István által telepített hat hajdúváros (1605. december, 12. Korponán kelt szabadalomlevél Kallóra, Nánásra, Dorogra, Hadházra, Vámospércsre; 1606-ban a lovashajdúság számára Szoboszlóra; 1606. szeptember 2. a hajdúk Kallót elcserélték Böszörménnyel) adja a hajdútelepek első csoportját. 2. A szabolcsi hajdútelepek (Nyíregyháza, Újfehértó, Téglás, Büd, Szentmihály, Tiszadob, Nyírbátor, Pócs, Balsa, Királytelke; ide számíthatjuk a távoli Várit és Beregszászt is) képezik a második csoportot. 3. A bihari hajdútelepek (Derecske, Ürögd, Sas, Vekerd, Nagyszalonta, Kornádi, Sarkad, Konyár, Tépe, Újfalu, Szentmárton, Harsány, Félegyháza, Kőrösszeg, Tamási, Kaba, Sáránd) alkotják a következő csoportot. 4. A Sajó-Hernád-melléki, vagy zempléni hajdútelepek (Bekecs, Bocs, Kesznyéten, Hídvég, Szederkény, Palkonya, Gesztely, Monok, Megyaszó, Szerencs, Gönc, Emőd, Ónod) a negyedik csoportba tartoznak. A hat hajdúváros, mely 1608-ban Polgárral hétre szaporodott, a XVII. század végére önálló közigazgatási egységgé szervezkedett (Hajdúkerület, Districtus Haydonicalium, Sepem Oppidorum Haydonicalium). A kerületen belül demokratikus szervezet épült ki. A városokat választott hadna-