Dankó Imre: A Sajó - Hernád-melléki hajdútelepek (Sátoraljaújhely, 1991)
I. A hajdúkról általában
azokat az érzéseket is, melyeket a rendiség a XVII. század egész folyamán a jobbágyság s általában a politikai jogok kiterjesztésének gondolata iránt táplált." 10 A társadalmi kérdések vizsgálata mellett figyelmen kívül hagyta az eddigi kutatás más kiváltságoknak a hajdúkiváltságokkal való összehasonlítását is. Az összehasonlításra legtöbb okot a kiváltságokkal letelepített katonák állapota és a mezővárosok lakóinak jogállása adja. Igen szegényes a hajdúkérdés nemzetközi kapcsolatainak a kutatása is. Ami ezen a téren mégis történt, az kizárólag a hajdúság egy részének eredetére vonatkozott. A hajdúság nem alkotott sem egységes rendet, sem közigazgatási egységet. A hajdúság három csoportra osztható: a Bocskai István és utódai által telepített hajdúkra, a végvárakban katonai szolgálatot teljesítő hajdúságra és végül a kóborló, szerteszét pusztító hajdúk csoportjára. Ez utóbbiak folytonosan fogytak, s a XVIII. század elejére el is tűntek. A fejlődés legmagasabb fokára a Bocskai István által telepített hat hajdúváros jutott. Kiváltságaikat szerencsés belpolitikai körülmények következtében sikerült országos törvényekkel és időről időre fejedelmi és királyi elismerésekkel, megerősítésekkel fenntartani. Bocskait telepítésében határozott ország- és nemzetmentő cél vezette. A hajdúkat zárt egységben telepítette le. Telepítéseit az jellemzi, hogy puszta helyeket adott a hajdúságnak s az így keletkezett hajdútelepek egységes hajdú közösségek voltak. Követői előtt kevésbé álltak hasonló nagy célok. Bár munkájuk nagy jelentőségű, kiváltságokat sokszor egy-egy számukra hasznos cselekedet fejében jutalomként, sokszor kényszerítő körülmények között adták. Különösen ilyenek a késői szabadalmak (II. Rákóczi Ferenc Göncöt, Diószeget, Simontornyát, 1708ban Tarpát, Esze Tamás utódainak hadnagysága alatt nyilvánította hajdútelepnek, Károlyi Sándor pedig Nagykárolyban létesített hajdútelepet). A későbbi hajdútelepítések legnagyobb hiányossága az, hogy nem egész falvakat láttak el kiváltságokkal, hanem egyes hajdúcsoportokat telepítettek jobbágy falvakban és látták el többé-kevésbé azonos kiváltságokkal. így a falvak nem váltak társadalmilag egységesekké, szervezésük sok nehézségbe ütközött. Az a körülmény, hogy a hajdútelepek mégis szinte folyamatos láncban az ország keleti részén foglaltak helyet, az hazánk akkori állapotával magyarázható. A három részre szakadt ország különböző részei közül itt kellett a török és a német betörések ellen leginkább védekezni mind az Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. IV. kiadás, Bp. Szikra, 1947.189-190.1.
