Nagy Károly - Tóth Péter - Seresné dr. Szegőfi Anna: Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Helytörténeti olvasókönyv - Ózdi honismereti közlemények 4. (Ózd, 1984)
I. RÉSZ - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC
A Rákóczi szabadságharcban igen nagy számban vettek részt borsodi jobbágyok, köznemesek és birtokos nemesek. Az utóbbiak közül a Nagybarcán, Balatonon és más borsodi helységekben is birtokos, Sajószentpéteren lakó Szentpéteri Imre érte el a legmagasabb tisztséget: a vezérlő fejedelem brigadérosa lett. Az o parancsnoksága alatt vonultak táborba Borsod megye hadai, köztük az Ózd környéki falvakban lakók is. Szentpéteri Imre végig kitartott a reája bizott hadakkal együtt Rákóczi hűségén; a nagymajtényi síkon olyan tisztek voltak alája rendelve, mint Ocskai Sándor, az áruló Ocskai László testvére. Az alábbiakban kinevezését közöljük, valamint azt a levelet, melyet tiszttársaival együtt 1711-ben írt a Lengyelországban időző fejedelemnek, végül a levélhez csatolt instrukciót, amely a nagymajtényi tábor rendjét határozta meg. 29. II. Rákóczi Ferenc parancslevele Mi, Felsővadászi Rákóczi Ferenc, Isten kegyelméből fejedelem, sárosi főispán. Munkács és Makovica hercege, Sárospatak, Tokaj, Regéc, Ecsed, Somlyó, Lednice, Szerencs, Ónod, stb. örökös ura katonaságunk valamennyi és minden egyes tisztjének, többi csapatbéli katonáinknak, akiket illet vagy illetni fog, s akik a jelen levelet látni, olvasni vagy elolvastatván hallani fogják, üdvöt és kegyelmünket. Mivel az Duna innen való részeire való vigyázást 's az iránt való nemes ország szolgálattyát, 's bizonyos hadaink directióját biztuk nemzetes vitézlő Szent Péteri Imre, nemes Borsod vármegye vice ispán, 's kapitány kedves hívünkre, parantsollyuk azért lovas 's gyalog tiszteinknek is, ugy egyéb köz hadainknak, valahol ezen patens parancsolatunkat veszik 's értik, ismervén emiitett hívünket a' nemes ország szolgálattyában tőlünk praeficáltatott tiszteknek lenni, mindenekben hozzánk 'sa' nemes országhoz kötelességeket, igaz nemzettséges igényükhöz való szeretetek szerint az ő kegyelmes dispositióitul 's parancsolatitul függeni, 'sa' szerint is a' nemes ország szolgálattyát kész engedelmességgel folytatni igyekezzék, hogy engedetlenséggel folytatni igyekezzék, hogy engedetlenségek iránt ki adott parancsolatunk, 's kemény edictumunk szerint érdemes büntetések ne lehessen. Kelt Dömsöd mellett fekvő táborunkból, április hónap 27. nap-ján, az Ur 1704. esztendejében. Rákóczy sk. Joannes Pápai sk. (P. H.) (MOL Szentpéteri család levéltára.) 56