Nagy Károly - Tóth Péter - Seresné dr. Szegőfi Anna: Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Helytörténeti olvasókönyv - Ózdi honismereti közlemények 4. (Ózd, 1984)

II. RÉSZ - FORRÁSOK A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL

A község földesurainak a Serényi grófoknak hálából kívánta a névváltoztatást. A kérés nem maradt eredménytelen, a minisztérium Serényifalvára módosította a község nevét. 1928. 210. Képviselőtestületi határozat a "népház" építéséről Jegyzőkönyv Felvétetett Máléban 1928. január 31-én tartott képviselőtestületi gyűlés alkalmával. 8/kgy.l928. Tárgyaltatott a kultúrház építési bizottságnak jelentése, mely szerint meg állapíttatott, hogy a felszólított építészek díjtalanul tervet és költség ve­tést nem adtak be, mig ellenben beérkezett két tervezet és két költségvetés egyiket Lestál József bánrévei, a másikat Körtvélyesi J. putnoki kőműves mes­terek adtak be. Ezen két tervezet közt kell választani, hogy a m.kir. földmivelésügyi minisz­térium által tett kifogások ezekben elsimíttattak-e? Határozat A képviselőtestület mindenekelőtt megállapítja, hogy a népház illetve kul­túrház céljára adott terület terepe olyan, hogy azon a kiküldött típusú épü­letek el nem helyezhetők,így a beadott két pályázat illetve tervrajz közül a Lestál József bánrévei lakos kőműves mester terve fogadtatik el, annak kiköté sével, hogy annak tetőzete nem putnoki cseréppel, hanem eternit palával lesz fedendő, jól lehet, a költségvetést magasnak találja még az ezzel való fedés alkalmára is. Ezen terv tehát legalkalmasabb és legmegfelelőbb. A költségvetést mint megfelelőt elfogadja és azt amennyiben megfelelő ösz­szegben kap a község állami támogatást, elfogadja. Az ezen terv és költségvetés szerint felépítendő kultúrház illetve népház­ban a községben lakó és kizárólag földmíveléssel foglalkozók és existenciák gazdasági és kulturális elhelyezkedése mellett amennyiben ezen épületben nyer ne elhelyezést népkönyvtár, dalárda, olvasóterem, gazdasági és háziipari tan folyamok, téli foglalkoztató, valamint a házi ipari műhely, de itt nyerne el­helyezést a népművelési továbbképző tanfolyam, levente otthon, orvosi rendelő r endőrségi pihenő, az összes tuzrendeszeti felszerelés is. így tehát kizáró­kulturális igények a mai kor követelményeinek kielégítésére szolgálna, me

Next

/
Thumbnails
Contents