Csorba Csaba (szerk.): Magyar decretum, kit Weres Balás a deákból, tudni illik a Werbőczy István Decretomából, melyet tripartitomnak neveznek, Magyarra fordított. (Miskolc, 1991)

szék, hogy közönséggel kiadnám, jelesben az együgyűkért és kik nem érkeznek az Decretomokot mind felhányni, de én mindent megjegyzettem, melyik hol vagyon, hogyha ki kételkednék benne, mindjárt a fondamentomra mehessen." A Magyar decretum tehát két részből áll. A címben elöl Werbőczy Tripartituma szerepel, azonban ez valójában a kötet második része. Az első részt a kötetcím így jelöli meg: Vadnak továbbá az Decretomnak (ti. a Tripartitumnak) előtte egy néhány articulusok, kiket azon Weres Balázs a régi királyok Decretomiból törvényhez való jeles dolgokat ki szedegetett. E rész külön címlapján 1562-es évszám található. Weres Balázs ebben az első részben azokat a törvényeket, amelyeket a bírói gyakorlatban a legfontosabbnak ítélt, gyűjtötte össze. Kezdődik Szent István törvényeivel, majd következik II. András, Albert, Kálmán, Zsigmond, Mátyás, II. Ulászló (László néven), s utóbbi közé ékelve Szt. László törvényei. A 8-47. folióig terjedő részt foglalják el a kötetben a törvények. Ebből a 8-13. folio jut a II. Ulászló előtti uralkodók törvényeire, a 14-47. folio tartalmazza az utóbbiét. Igaz ugyan, hogy terjedelmét tekintve az 1526 előtti magyar törvényeknek csaknem a fele a két Jagelló uralkodásának idejére esik, azonban még így is nagy az aránytalanság. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Weres Balázs 1526-nál megállt a gyűjtésben, s I. Ferdinánd törvényeire még csak nem is utalt, hiszen legitim urának - mint az ajánlásból is kitűnik - a magyar trónon a Szapolyai család tagjait fogadta el: János királyt és a fiát, János Zsigmondot. Az egyes törvénykivonatok általában nagyon sommásak, rövidek, egyes esetekben Weres Balázs nem is közli a rendelkező részt, csak a törvény címét (tárgyát). Ez azt jelenti, hogy a kötet használója az ítélkező munkában, vagy egyéb jogi tevékenység során nem nélkülözhette egyes királyaink törvényeinek teljes szövegű gyűjteményét. A nyomtatott gyűjtemény viszont megkönnyítette a keresést, hiszen áttekinthetőbb, jobban használhatóbb volt, mint a középkori kódexek. Werbőczy Tripartitumából csak a három részre tagolt törvény szövegének rövidített fordítását közli Weres Balázs, a II. Ulászló királyhoz címzett ajánlást, a királyi megerősítő oklevelet és a befejezést elhagyja. A Tripartitum három részből (pars) áll és 272 címre (titulus) tagolódik. Weres Balázs itt is erőteljesen rövidített, így néhány tárgykörben ismét csak a tárgyat jelölte meg. Tehát az eredeti (latin) szöveg használatát a magyar nyelvű kivonatos változat nem helyettesíthette teljes egészében. Weres Balázs nem kis feladatot vállalt magára, amikor művében szinte kivétel nélkül minden latin jogi műszót, közigazgatási kifejezést lefordított, ill. megmagyarázott. Mindezek alapján azonban túlzás volna őt egy személyben a magyarországi latin jogi műnyelv megmagyarítójának tartani. A törvénykezés folyamata - főleg a megyékben - minden bizonnyal magyar nyelven folyt, a pereskedő feleknek nyilvánvalóan magyar nyelven magyarázták el a vonatkozó törvényeket és eljárási szabályokat, hiszen többségük latin nyelven nem értett. Mindez azonban megmaradt a szóbeliség szintjén. Az írott peranyag - eltekintve néhány magyar szótól, néhány mondatos beszúrásoktól - latin nyelvű maradt. Weres Balázs műve az első, amelyben teljes egészében magyar nyelven olvashatók törvényeink és a jogi eljárás. Werbőczy világos, egyszerű, szabatos latin nyelvéhez képest Weres Balázs magyar fogalmazása - érthetően - kissé nehézkes, botladozó, körülményes, néhol nehezen értelmezhető. Nem volt Heltai Gáspárhoz mérhető stiliszta. így érthető, hogy a Magyar decretum szövegét a debreceni megjelenés után hat esztendővel később közreadó Heltai Gáspár sok változtatást eszközölt Weres Balázs szövegén. Decretum, az az Magyar és Erdély Országnak Törvény Könyve Heltai Gáspártól, újonnan meg nyomtattatott Kolozsvárott, 1571. Előszavában Heltai így ír:„... hogy az jámbor Olvasó meg ne akadjon az olvassásban, el hántam a nehéz ortographiát, avagy írásnak módját, és a szokottra hoztam... sok jámbor kért engemet, hogy én annak a könyvnek újonnan való nyomtatássát fel vegyem és valamennyére meg söperjem és meg tisztíccsam. Nem vonhattam magamat azoknak az jámboroknak kévánságától: lm valamennyére meg tisztítottam és meg jobbítottam: de nem szinte annyira, mint én akartam avagy kévántam volna... Nem lön üdőm hozzá, hogy egész könyvet újonnan deákból meg tolmácsolhattam volna magyar nyelvre..." Weres Balázs í-ző nyelvjárásban írta meg művét, holott Nagyváradon és környékén ez nem volt honos. Heltai az í-zést, ami számára teljességgel idegen volt, megváltoztatta. Heltai 1572-ben latin nyelven megjelentette a teljes Tripartitumot, amely 1574-ben Pergosic fordításában horvátul, 1599-ben Bécsben németül is megjelent. A teljes magyar nyelvű fordításra 1611 -ig kellett várni. Ez-csakúgy, mintáz első magyar kiadás - Debrecenben jelent meg, ifj. Heltai Gáspár rendezte sajtó alá; latin-magyar kétnyelvű kiadás volt. Ezeket követték aztán hosszú sorban a latin, majd a magyar-latin nyelvű Tripartitum kiadások. A legutóbbi, nemrég reprintben ismét megjelent fordítások 1894-ben készültek (Kolosváry Sándor és Óvári Kelemen, illetve Csiky Kálmán). A Hármaskönyvről és szerzőjéről a jogászok, történészek, politikusok írásai napjainkig könyvtárat megtöltenének. Ennek ellenére máig sincs Werbőczynek egy igazán jó, részletes életrajza. Amit Fraknói írt 1899-ben, erősen elfogult és sok kiegészítésre szorul. A Hármaskönyv legrészletesebb elemzése is - bármely furcsa - Prágában jelent meg. A középkori magyar perjog máig legnagyobb ismerője, Hajnik Imre értékítélete tűnik leginkább elfogulatlannak és tárgyszerűnek a Hármaskönyv tekintetében: „Országos törvényekből, a szokásból, de különösen az ország nagybíráinak ítéleteiből vonta ki Werbőczy a magyar jog elveit, melyeket összefüggő rendszerbe ő fűzött először. Római és kánonjogi jártassága őt ebben segítette ugyan, de nem a feltüntetendő jog nemzeti voltának rovására. Tiszta magyar jogot nyújt ő, itt-ott ugyan hézagosan, de úgyszólván sohasem tévesen. Formailag is a Hármaskönyv a középkori európai jogkönyvi irodalom egyik legértékesebb terméke. De különösen becsessé teszi közjogi iránya, melyre Werbőczy politikai egyénisége nyomta bélyegét. A szent korona birtokjogi tana, és a nemesség egységének (una eademque nobilitas), közös szabadságának nagy elve lelkes kifejezést nyernek benne, valamint a királyi és kegyúri jog formulázásával az ország önállóbb egyházi helyzete is... Nagy érdeme a Hármaskönyvnek, hogy a jog hazánkban magyar maradt, idegen, különösen a római jog, soha ki nem szorította, és hogy ő tette lehetségessé a magyar jog tudományos művelését. A nemzeti életnek és irodalomnak egyik fontos, szépirodalmunk talán legmagyarabb ága tehát Werbőczynek köszöni későbbi virágzását."