Oláh Tamás: Zemplén levéltára. Sátoraljaújhely (Sátoraljaújhely, 2008)
A LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE - 1950-től napjainkig
jedelmű volt, személyi állománya 1966-ig 2 főből állt, akik kezelői és részben adminisztratív feladatokat láttak el. Dr. Soós Imre levéltárvezető, majd igazgató ebben az időszakban az egri, valamint egy rövid ideig a Miskolci Állami Levéltár vezetését is ellátta, továbbá területi felügyelői munkakört is betöltött, így általában heti egy alkalommal tartózkodott a levéltárban. Tevékenysége ennek ellenére rendkívül jelentős volt, hiszen elkezdte az 1558—1849 közötti feudális kori vármegyei iratanyag kéziratos repertóriumának elkészítését, amely bár nem teljes, mégis napjainkig használt, alapvető fontosságú tájékoztatást ad a levéltár iratairól, ezek mellett több, általunk is idézett, levéltár-történeti cikket, tanulmányt írt. Gyimesi Sándor távozását követően 1966. január l-jétől van újra tudományos munkatársa az intézménynek, amikor segédlevéltárosként Újhelybe került Hőgye István (Hajdúbagos, 1941. január 26. - Debrecen, 2006. március 20.), aki 2001-ben történt nyugdíjba vonulásáig szolgálta a levéltárt. Személyében olyan jelentős egyéniséget ismerhettünk meg, aki a nagy elődök, mint Szirmay, Kazinczy, vagy 7 Dongó Gyárfás Géza méltó követője volt. Levéltárosi működése önálló korszakot jelent az intézmény történetében. 1966-1971 között segédlevéltáros, 1971-től levéltáros, majd főlevéltáros. 1985-től alapító titkára volt a sátoraljaújhelyi székhelyű, a történelmi Zemplén és Abaúj megyék közművelődésében fontos szerepet játszó Kazinczy Társaságnak, amelynek rendezvényein előadásokkal szerepelt, s évkönyveiben rendszeresen publikált. 1959-től jelentek meg versei, műfordításai, 1967-től forrásközlései, egyháztörténeti, irodalomtörténeti, pénztörténeti, orvostörténeti, közigazgatás-történeti, néprajzi tanulmányai, közleményei, irodalmi és tudományos folyóiratokban, évkönyvekben, tanulmánykötetekben, napilapok-