Bánkúti Imre: A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont és Zemplén megyékből 1710-1711 (Miskolc, 2005)

Nehezen hiszszük, hogy a kalapok csináltatássa iránt tett rendeléssé ke­gyelmednek effectuáltathassék, ha azért azokat más országbúi hozni vagy nem lehet, vagy bajos, lengyel fekete bárány bőrös granadéros formára csi­náltatott sapkával tehetnek szolgálatott. Szükségessebb volna ennél a pan­tallér szíj, mivel penig a pantallér vasakat a czigányok meg csinálni nem tudgyák, s lakatossúnk kevés van, azok helyett lehetne ollyan forma horgokat csináltatni, az minemű formáját Horváth György által küldöttem. Forgács, Gyűrky Regimentei állapottyát parancsolatúnkbúl most vis­gállya Gerhard Senator Ur és Horváth György, mellyekrűl az utolsó bőveb­ben foghattya kegyelmedet informálni. Az Kassai Magazinumban Borsod Vármegyébül députait gabonát tegnap újonnan is meg parancsoltuk az Vice Ispánnak, hogy mentül hamarébb administrállyák, s rövideden declarálván, hogy relaxatiójához ne is bízzanak, valóban szégyenelhette az fel adott leczkét, hogy nyilván való detorsiokkal kívánnyák magyarázni parancsolatinkat. Mely gyalázatos szokás annyira el áradott Hazánkban, mintha articulariter rendeltetett volna. Most újonnan penig micsoda limitátióra vitt a kéntelenség, ime tabelláját includállyuk, 3 mi­vel e nélkül még gondolkozni sem lehetett a nyári táborozásnál, s csak Bor­sod Vármegyébül ki tellyék, Hevesbűi s Pestbül reménlyük nem lesz diffi­cultás, s ha Isten időtt ad, gondollyuk még ebbűl Kassának is lehet succurrál­ni. Ujobban micsoda memoriálissal jöttének élőnkben Nemes Borsod Vár­megye Tisztei, includáltuk kegyelmednek, az első punctumrúl már fellyebb resolvalván, a mássodikban és harmadikban való dolognak, azért hogy a qui­etantia el veszett, acceptáltatni kel, mivel remonstráltatott előttünk Keczer computussabul azoknak exolutiója, a quietantiának el vesztésséért penig in­káb Keczer Sándor tartoznék számadással, nem külömben a negyedik punc­tumnak is comperta rei veritate acceptáltatni szükség. Levelünket végezvén occunált a Jászság instantiája is, a kin tavalyi Újvár profuntozássa alkalmatosságával egynéhány száz forintokat fel szedvén Nyú­zó hada, még akkor vette vala resolutiónkat, hogy acceptáltatni fog neki in quantum contributionale, melyre nézve mi Dőrinek meg fogjuk parancsolni, hogy comperta rei veritate acceptállya ezen pénzt, úgy hogy per communica­tionem Cassae Cis- et Trans-Tibiscanae legyen refusiója a Dőri Cassájának. Már tegnap a Regimentek dolgát is el végezvén, Horváth György azok­búl is nagy insufficientiáját tapasztaltuk Berzeviczinek, mivel azért leg több panaszok szegény Babocsayra, Szűcs Györgyre és Hammerre vagyon, szük­ségesnek ítéllyük, hogy kegyelmed öszve hívatván őket (mi is innen Ham­mert le küldgyük), confrontáltasanak, és a mely panasz szegény Babocsaira fog redundálni, communicáltassék a feleségével. Coeterum Eandem Do-

Next

/
Thumbnails
Contents