Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

MISKOLC EGY ÉVSZÁZADOS BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE - Az önállóságért küzdő város

összeírás, a város társadalmának marginális elemei minden bizonnyal kimaradtak belőle. Summa summárum Miskolcon 1703-ban ilyen vagyoni helyzetű társadalom vágott neki a feudális földesúri függőséget levetkőzni hőn óhajtott, független, önálló városi életnek. Az önállóságért küzdő város A 18. század eleje nevezetes fordulópont Miskolc város történetében. 1702ben megszűnik, mint a diósgyőri uradalom tartozéka s az önálló városi fejlődés útjára lép. Miskolc város jegyzőkönyve szerint „ezen esztendőben impetáltattak törvénnyel a fiscustól a diósgyőri domíniumnak compessessorai, mi miatt Miskolc városnak is magát mind a Haller, Bossányi és Csernél jussal sok számú ezer forintokon kellett redimálni és libertáltatni."

59 A 18. század legelején a szepesi kamara felszólította báró Haller Sámuelt, hogy igazolja a diósgyőri uradalom birtoklási jogcímét. A diósgyőri domínium legfőbb zálogbirtokosa, aki az uradalom örökös urának tekintette magát, igazoló okiratok, oklevelek híján húzta, halasztotta a jogcím igazolását. A dokumentumok bemutatásának határnapját 1702. május 2-ra tűzték ki, amelyről értesítést nemcsak a báró, hanem Miskolc városa és a birtokos nemesek is kaptak. A város lakossága Miskolc területéért a város árkain belül fekvő Haller, Csernél és Bossányi részek kivételével, örök megváltásként 12 ezer rénes forintot ajánlott fel. A benyújtott ajánlatra a Kassán járt és ott őt ez ügyben felkeresett báró Thavonát Albert kamaraelnök válasza mindinkább késvén, a miskolci magisztrátus újabb megváltási ajánlatot tett, immáron 14 ezer rénes forint erejéig. A kamara ezután is hallgatott. A Kassára kiküldött városi küldöttek nagy áldozat árán ugyan, de végül megállapodtak a kamarával. 1702. április 12-én a kamaraelnök szerződést kötött a várossal, amelyben Miskolcot a Haller, Csernél, Bossányi részjószágok, továbbá a húskimérési, korcsmártatási jog és a négy országos vásár jövedelme kivételével 25 ezer magyar forintért, 25 évre átengedte a lakosságnak. A megváltás összegének letételére a szerződés rövid határidőt tűzött ki. A városi magisztrátus kénytelen volt kölcsönökért folyamodni. Sok utánjárást követően elsősorban a császári katonaság tisztjei és a felvidéki városok polgárai voltak azok, akik általában 10%-os kamat mellett nagyobb összegű kölcsönöket tudtak folyósítani. 59 Bm. L. BOROVSZKY hagyaték, számozatlan iratok csomója, TÓTH Péter által kigépelt kézirat 52. p. vagy Mm. L. jegyzó'könyv I. kötet 574. p.