Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

A VÁROSLAKÓK TÖBBIRÁNYÚ TAGOZÓDÁSA - A lakosság nemzetiségi összetétele

előztem, és hét vagy nyoltzszor úgy pofon vágtam, hogy a fejkötője ki hul­lott a fejéből, egyébbképpen pedig nem bántottam..." Az igazsághoz hozzátartozik, ha a másik félnek az esettel kapcsolatos véleményét is megismerjük. Elmondása szerint „maga Tremmel Vencel egy erkölcstelen, makacs, mindenekkel veszekedő, vérengző természetű ember, aki senkivel és soha békével nem maradhat, minden keresztény felebarát­ját üti, veri, üldözi, és az illy másoknak kínzásai előtte már csaknem szo­kásban vált... A büntetést méltán meg érdemli, annyival is inkább, mivel én ezen Nemes Város Tanácsához tartozó Tagjának Hitvese lévén, és a ki gyermekségeimül olta mindenkor fedhetetlen életett éltem. Közönséges megbotránkoztatás nélkül, ezen nem emberi módon esett meg verettetése­met ell nem lehett szenvedni." A miskolci korabeli peres ügyek sorában tel­jesen szokványos lenne ez az eset is, ha nem a „Zsidó" és „Keresztény" gyűlölet pattintotta volna ki a viszálykodást. Lapozzunk bele a vármegye és a város jegyzőkönyveibe, hogy milyen statútumok születtek a miskolci idegen elemek rendszabályozására. Me­gyei részről már 1724-ben intézkedés történt a miskolci házak között ka­lyibát építő cigányokról. Az intézkedés oka nem a cigányság városunkból való kitiltása volt, hanem e kalyibákban lévő szabad tűzhelyek veszélyes­sége miatt történt. Az ellenszegülőket 40 botütéssel büntették. Két évvel ké­sőbb a helytartótanács kemény intézkedést foganatosított a cigányok váro­sokból és falvakból történő kitelepítésével. Ennek nyomán Miskolc és a me­gye területén lakó cigányok kitelepítésére rendelet született. A kezdeti sike­rek ellenére végleges megoldás így sem született a cigányság otthonterem­tése dolgában. 198 A vármegye vezetőségének odafigyelését dicséri, hogy amikor 1728-ban a miskolci mészárosokról statútumot alkotott, akkor tekintettel volt a zsi­dóság hagyományaira, így megengedték nekik, hogy saját mészárszéket építsenek a kóserhús árusítása végett. Ugyanebben az évben a meggazda­godás útjára lépett görög és zsidó kereskedőkről született intézkedés. Oka az, hogy többjüknek 500 hordó aszú szőlőből készült bora, sőt ezenfelül 300 hordónál is több aszúból készült esszenciája volt. Az ebből a vagyon­ból született tőke a megyében és Miskolc városában forgalomban lévő pénz rendes forgalmát, az adófizetők nagy kárára, zavarta meg. 50 évvel ké­sőbb, Miskolc lakosságának uradalmi jobbágyokká történő visszahelyezé­se ellenére, a szerfölött megsokasodott görög kereskedők készpénzel váltot­ták meg a földesúri terheket. 199 198 TÓTH R-BARSI ]., 1989. 70. és 75. p. 199 TÓTH R-BARSI ]., 1989. 77. és 123. p.

Next

/
Thumbnails
Contents