Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

A VÁROSLAKÓK TÖBBIRÁNYÚ TAGOZÓDÁSA - A lakosság foglalkozás szerinti tagozódása és vagyoni helyzete

tarozás" című céhlimitátio.

;r

° A mesteremberek számának fokozatos növekedése ellenére még az 1820-as években is kevés az olyan miskolci céh, amely egyszerre több legényt foglalkoztatva tömegárut bocsátott volna ki. Bácskai Vera kimutatásában ez a mesterek 1,4%-át jelentette.

180 Pincék az Avas alján az 1817. évi Domby-féle várostérképen. A lakosság másik, az iparűzéshez hasonlóan jelentős jövedelmi forrása a bortermelés volt, s ezzel összefüggésben a szőlőművelés. A város helyi összeírásainak többsége kémény és pince összeírás volt a 18. század második felében, amiből az következik, hogy szinte kivétel nélkül, a magára valamit is adó miskolci polgár rendelkezett egy-két szőlődarabbal és pincével. Tudjuk, hogy mindez a 18. század elején még a polgárok átlagvagyonának részét képezte, de a század második felében a szőlők és pincék javarésze a nemesség és a görögség kezére került. Bővebb magyarázat helyett álljon itt 3 táblázat, amely a város szőlősgazdáinak és pincetulajdonosainak aránymegoszlására illetve - eltolódására kíván hangsúlyokat fektetni. Elöljáróban annyit tudnunk kell, hogy 1702-ben 16 szőlőhegye, 1744ben 25 szőlőhegye és 1817-ben pedig 45 szőlőhegye volt a miskolci és az ott helyet kapott extráneus gazdáknak. Ennek alapján pl. 1702-ben 716 gazdának 6431 emberkapáló szőlője volt, /744-ben 760 gazdának 8435 179 HOM HTD 73.855.1. 180 BÁCSKAI V-NAGY L, 1984. 160. p.