Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye története (Bodnárné Moldován Éva, Somorjai Lehel, Tóth Péter)

lásának módozatait igyekeztek védelmezni. Mezőkövesd és Mezőkeresztes szerződésre lépett a kamarával terheit enyhítendő. Miskolc pedig az akkor elérhető legnagyobb szabadságot szerezte meg: 1702-ben összes földesúri terheit zálogba vette a diósgyőri uradalmat visszaperlő kincstártól, s ez által gyakorlatilag teljesen függetíenedett a földesúri hatóságtól. A jobbágyfalvak életében is bizonyos könnyebbséget jelentett a XVIII. század első fele. Megszaporodtak a szerződéses jobbágyok, akik rendszerint szabad menetelűek és terheikben a pénzjáradék foglalta el az első helyet. Földdel való ellátottságuk kielégítő volt, s gyakran használtak bérelt pusztákat is. Ez a nagyobb szabadság a XVIII. század derekáig tartott. Az új erőre kapó majorsági gazdálkodás ekkor kezdte ismét szűkíteni a parasztság éledehetőségeit. A járadékformákban a roboté lett az első hely. A tardi lakosok például 1764-ben a vármegyei vizsgálat során azt vallották, hogy „a század elejétől egy egész helyes gazda két rénes forintot fizetett, azonkívül dézsmát adtak, s évi egy nap szénakaszálás-gyűjtéssel, egy nap aratással szolgáltak. Adtak ezen kívül évente egy hosszú fuvart Egerbe vagy Edelénybe. Az utóbbi években azonban változott a szolgálat, s alig volt hét, hogy 2-3 napot ne kellett volna dolgozniuk a földesúrnak." A megnövekedett terhek az 1750-es években Bélapátfalván zendülést is kiváltottak. A majorsági gazdálkodás kiszélesedésének másik velejárója a parasztságra nézve a bérelt puszták elvesztése, majd a legelők erőszakos elfoglalása, elvétele volt. Ez Zemplén vármegyei adatok szerint a jobbágykézen lévő földállomány 23-59%-át is elérhette egyes településeken. A mezővárosok sem tudták elkerülni a jobbágyi lesüllyedést, a század derekától fokozatosan maguk is egyre inkább úrbéri függésbe kerültek. Még a legerősebb mezőváros, Miskolc is alig tudta elhárítani e földesúri törekvéseket. 1755-ben a diósgyőri uradalmat zálogba vevő Grassalkovich Antal olyan szerződést kényszerített a városra, amely a jobbágyfalvak szintjére süllyesztette volna le. A város nem nyugodott bele ebbe, évszázados „pört" kezdett földesura ellen, amelynek csak a jobbágyfelszabadítás vetett véget, de amely mégis távol tartotta a várostól lesüllyedésének veszedelmét. Más mezővárosok — gyengébbek lévén — nem tudtak ilyen eredményesen védekezni, és a XIX. századra általános hanyadás jellemezte viszonyaikat. A XVIII. században újjászerveződött a kereskedelem, egész sor település nyert vásárszabadalmat, de ezek mellett tovább éltek a régi vásárok