Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

AMI A FAZÉKBA KERÜL jellegzetes tájételek és italok Mindannyian ismerjük a magyaros ételeket. Ha ízes, fűszeres, zsíros, húsos, sűrű és piros, akkor szinte biztos, hogy magunkénak valljuk. Erre az általánosításra, a XIX. században kialakult táplálkozáskultúra ad okot. Előtte nagyanyáink és nagyapáink ritkán fogyasztottak ilyen gyomorpróbáló ételeket, már csak azért is, mert ezek az alapanyagok ma is, akkor is költségesek voltak. A táplálkozási szokások kialakulásában nem csak a nyersanyagok hozzáférhetősége volt maghatározó, hanem a vallási hovatartozás. Közismert, hogy a zsidó vallás hívei nem fogyasztanak sertéshúst, csak kóser táplálékot. A keresztény felekezetek körében nincsenek ilyen jellegű tiltások, azt is mondhatnánk, mindent szabad, amit meg lehet enni. Különbségeket olyan jelenségekben találunk, mint a böjt értelmezése, az egy tál, illetve kétfogásos étkezések gyakorisága. A paraszti táplálkozás a gazdaságban megtermelt élelmiszer alapanyagokra épül, de elképzelheteden a „zsákmányolt" vagyis gyűjtögetett táplálékok nélkül. Természetes tevékenység a gombaszedés, sóska, papsajtgyűjtögetés, virics csapolás (nyírfa nedvének tavaszi összegyűjtése). A természetes állatvilág képviselőit is igyekeztek beiktatni az étrendbe, de ez erősen szabályozott volt. A táplálék mindennapi eleme a lisztétel. Mifelénk a legnépszerűbb táplálék a magas, világos, forradásos bűzakenyér. Persze szerették akkor is, ha nem volt olyan magas, nem volt olyan világos, és nem volt szépen fejlett forradás rajta, sőt akkor is, ha nem búzából, hanem rozsból, vagy a kettő keverékéből készült. A kenyér igen megbecsült étel. Elkészítése körül jó néhány mitikus elem megjelenik, tárolására nagy hangsúlyt fektettek. Mielőtt a kenyeret megszegték, azaz megkezdték, keresztet karcoltak az aljára. Egyes családokban, olyan erős ez a szokás, hogy napjaikban, magukat ateistának valló családban is találkozhatunk ezzel a szokással. Kenyeret nem illik otthagyni, kidobni. A kenyér az élet a paraszti gondolkodásban. A moldvai csángók körében a kenyér ünnepi ételnek számított még a két világháború között is, hétköznap mindenhez kását ettek.