Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

ÖLTÖZKÖDÉS A természet, az időjárás, az éghajlat megnyilvánulásai ellen a hajlék jelend a legbiztosabb védelmet. (A házakat összeromboló szélviharok, hatalmas esőzések a Kárpát-medence területére nem jellemzőek.) Életünket nem élhetjük le zárt szobában. Ruhával védekezünk a kellemeden időjárással szemben, elfedjük szemérmünket. Az öltözék ezen kívül díszít, és üzeneteket hordoz, nemcsak a feliratok révén, hanem anyagával, szabásával, díszítésével, sőt viseletével is. A népviselet darabjai természetes anyagokból, állatbőrből és szőrből, növényi rostokból előállított kelmékből készültek. Táji változatosságuk a XIX. század elején alakult ki. A viseletek kialakulásával és fejlődéstörténetével foglalkozó szakirodalom a királyi Magyarország területén 12 táji csoportot különböztet meg. Ebből négy a mai országhatáron túl helyezkedik el (Torockó, Kalotaszeg, Székelyföld, moldvai csángó), kettő az országhatáron átível (a felföldi viseletcsoportok és a Dél-alföldi, bácskai viseletek). Borsod-Abaúj-Zemplén megye területe a mezőkövesdi matyó viselet területéhez tartozik, és hatással van rá a felsőmagyarországi viselet is. A megye hegyvidéki-dombsági tájai tipikus aprófalvas területek. A szűk völgyek, kicsiny medencék, csekély létszámú lakosnak nyújtanak megélhetést. Elzárt helyzetük, az egymásra utaltság, nem kevésbé a rokoni kapcsolatok, erősítették az összetartozás érzését, és ennek jelét adták öltözködésükben is. A XIX. században szinte falvanként különbözött a ruhák szabása, de legalábbis a díszítése, a viselt kiegészítők. A felföldi viseletcsoporthoz tartozik a Nógrád megyei palócok öltözködése is. A palóc ízlésvilág a Gömörben élők számára a földrajzi közelség miatt könnyen megismerhető volt, különösen a katolikusok körében könnyen követhető is. A megye országszerte ismert és csodált viselete mégsem a gömöri lett, hanem a Dél-Borsodban szárba szökkent matyó. Az 1857-ből származó írásos forrás szerzője a Mezőkövesden, Szentistvánban és Tardon élőket a magyar nép „különváló fajaként" jellemezte. A XIX. század első felében a matyók még nagyon szegények voltak. A korabeli ábrázolásokon vászonruhában mutatkoztak, mikor országszerte a posztóból készült ruha számított divatosnak. A század közepén a lakosságszám növekedése miatt a föld képtelen volt mindenkit eltartani. A