Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Temetkezési helyek a templomban, sírok a templom környezetében, emlékművek a temetőben (Deák Gábor)

Horváth Lajos (1824-1911) A Szemere sír mellett az Avas városra néző oldalában látható Horváth Lajos sírja, aki Alsózsolcán született 1824-ben. Ügyvéd volt Miskolcon, majd 1849-ben Szemere belügyminisztériumában dolgozott. Többször volt a város képviselője, így először 1865-ben, majd 1872-1895 között. Ebben a 23 évben a Deák-párt híve volt. Nyugdíjba vonulásakor a király a Főrendiház örökös tagjává nevezte ki. Sokat tett a város önállóvá válása ügyében. De mint országgyűlési képviselő mindenütt szószólója volt a város önállóságának. Az ebben az ügyben 1890-től megindult harcnak egyik vezéregyéniségre volt - írta róla Dobrossy István a Miskolc írásban és képekben című sorozat 3. kötetében. Nevét a végrendeletében városra hagyott vagyonával is emlékezetessé tette.

6 Végrendeletét 1911-ben nyomtatásban is megjelentette. Családja nem volt, csak keresztfia. A hagyatéka 262.000 Korona volt. Dobrossy István említett kötetében mint Miskolc díszpolgáráról emlékezik meg. Ebben részletesen felsorolja Horváth Lajos hagyatékát. így a Papszer utca 18. számú házat, a mai Széchenyi utca 50. számú házat, a Tetemváron pincéjét, a város határában földjeit. De maradtak értékpapírjai, részvényei is. Nevét viselő alapítvány céljára Miskolc városának, amelynek 28 éven át volt képviselője (másutt 27 év) örök alapítványul egyszázezer koronát. „Kedves barátjának", Lévay Józsefnek, nyugalmazott alispánnak, miskolci lakosnak minden évben míg él 800 koronát. Az evangéliumi református egyház főgimnáziumára 60.000 koronát, az avasi református templom „stílszerű gyökeres restaurálására, tehát nem időleges javítgatásokra" 50.000, a ref. egyházkerület leánynevelő intézetére 12.000 koronát hagyott. De nem feledkezett meg a múzeumról sem, ahová könyveit, újságjait, iratait, ebből a közérdeküeket, nyomtatványait hagyta azzal a kikötéssel, hogy nevét viselje. Dobrossy István megjegyzi, hogy sajnos nem így történt, az anyagot szétdarabolták, a könyvtár a Megyei Könyvtár állományába került, nagy értékű iratgyüjteménye, amely 1848-1849 eseményeivel voltak kapcsolatban, elkallódott, ennek nyoma veszett. A hálátlan utókor müve ez, melynek további folytatását megállítandó szolgál ez a megemlékezés is. E tekintetben nemcsak az 1950-es években úrrá lett, minden a múltra emlékeztető dokumentumot elpusztító szellem a felelős, de feltehetjük ezt a kérdést a város polgárságának, de még a református egyház funkcionáriusainak is. 6 DOBROSSY I. 1995. 53-56.