Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Temetkezési helyek a templomban, sírok a templom környezetében, emlékművek a temetőben (Deák Gábor)

kolc életéhez és történelméhez, mint Paloczy László emléke. Ezért kötelessége Miskolc közönségének emléke őrzése, ápolása. Szemere Vattán született 1812-ben. Előbb a miskolci evangélikus algimnáziumba járt, majd Sárospatakon folytatta tanulmányait, ahol ő is Kövy Sándor híres jogi professzor tanítványa volt. Ennek bevégeztével megyei szolgálatba lépett. Már főszolgabíró volt, amikor az 1848—1849es szabadságharc elkezdődött. Ebben a beosztásában kapta a megbízást a budaméri csata elvesztése után. Addig Irányi Dániel volt a kormánybiztos, de a december 12-ikei csatavesztés erélyesebb intézkedéseket kívánt. A fővezér Pulszky Sándor helyett is erélyesebb embert állítottak a felsőtiszai hadsereg élére a hadügyminiszter Mészáros Lázár személyében. A Galiciából betörő Schlick proklamációkkal és propagandával igyekezett aláásni a hátország védelmét. Szemere mint volt megyei tisztviselő ismerte a közigazgatás embereit, így ki tudta választani a legmegfelelőbb embereket. Akiket pedig alkalmatlannak tartott, azokat leváltotta. „A hazát meg kell menteni!" - mondta, „Vaskézzel kell kormányozni! Fáj az ember lelke bele, de Isten a bizonysága, elvész a haza a kímélet mellett!" A kassai csatavesztés után mindjárt utasította a tisztviselőket, hogy haladéktalanul foglalják el helyüket, gondoskodjanak a katonaság elhelyezéséről, élelmezéséről. 1849 márciusában védsereg-tervet dolgozott ki. Ebben már gerilla csapatok felállítása is szerepelt. Azt mondta Horváth Mihály könyvében erre a tervre, hogy ezzel a hadviselést népiessé tette, „népszerűsége révén mozgásba hozta kivált Miskolc vidékét." Horváth Mihály „baloldali forradalmár" jelzővel is illette. A debreceni programbeszédében az új kormányt, - amikor Szemere miniszterelnök és belügyminiszter is volt, - demokratikusnak, republikánusnak és forradalmi irányúnak minősítette. Idézett szerzőnk így folytatja méltatását: „Az élet a cselekés teréről lépett be abba, ahol alkalmunk volt elveinket nemcsak bevallani, hanem kérlelhetetlen szigorral gyakorolni is." Ezek voltak Szemere szavai: „Mi nem igénylünk magunknak olyan erőt, hogy az országos káoszból, melybe a háború sodort, egy rendezett világot teremtsünk, mi sem hisszük, hogy ennek ideje elérkezett, mi csak azt hisszük, hogy nincs a haza megmentésének ügye bevégezve." Aztán tudjuk, hogy mielőtt a kormány elhagyta az országot, a koronát elásatta Orsovánál. Svájcban volt emigrációban. Többször folyamodott amnesztiáért, de nem kapta meg. Megtébolyodott, 1865-ben így került haza Budára a Schwartzer elmegyógyintézetbe. Itt halt meg 1869. január 18-án. Naplójában úgy végrendelkezett, hogy „Bárhol éljek, nyugodni a haza földében szeretnék. Ott van a diósgyőri völgyben egy domb; ott vágytam pihenni az élet után."