Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Helytörténeti kutatótábor a műemléki avasi református temetőben (Rémiás Tibor-Titkos Sándorné)

Álljon itt néhány jellegzetes mondat a tanulók beszámolóiból: Éles Veronika - Diósgyőri Gimnázium: Minden program és minden reg­geli előadás új élményt jelentett számomra. Jó alkalom volt arra, hogy olyan kiváló előadókkal találkozhattunk, akikkel a hétköznapi életben nem. A régebbi sírköveken található sírversek nagyon szépek. Mint cso­portvezetőnek fontos szerepem volt a tábori munkában. Itt élünk Miskol­con és nem sok mindent tudunk róla. Az előadások fontos információkat és hasznos dolgokat tartalmaztak. Későbbi tanulmányaimban is tudom majd hasznosítani az itt megszerzett információkat. Havasi Dóra - Zrínyi Ilona Gimnázium:NsLgyon jól éreztem magam, sok új barátot szereztem. Még sosem voltam ilyen típusú táborban. A tanárok és vezetők nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Annak ellenére, hogy alig ismertük egymást, sikerült együttműködnünk és közösen elvégezni a ránk bízott feladatokat. Ötletesek és sokoldalúak voltak a délutáni prog­ramok. Nem nyílik máskor lehetőség arra, hogy ilyen változatos prog­ramban legyen részem: míg egyik nap társastáncot tanulunk, másik nap már néptáncolunk, vagy a strandon vagyunk. Jó volt a társaság és a han­gulat is. Nemcsak a kötet gazdagodik a mi dokumentumainkkal, hanem mi is gazdagodtunk sok információval, bővül a látókörünk. Minden mun­ka amit elvégeztünk egyenértékűnek számít, legyen szó rajzról, térképről vagy bármilyen maradandó anyagról. Én főleg a rajzolással törődtem, hiszen ezt a feladatot vállaltam el, de ugyanúgy jártam levéltárba és mú­zeumba , mint a többiek. Már tudjuk, hogyan kell hozzálátni az ilyen munkához. Számomra főként az előadások voltak érdekesek. Itt minden alkalommal jegyzeteltem és így még több érdekesség maradt meg ben­nem. Eddig, bár szégyen, de miskolci létemre nagyon keveset tudtam a városról. Hajdú Éva - Földes Ferenc Gimnázium.'Történéiem órán hallottam le­gelőször a táborról és az ötlet rögtön megtetszett, kíváncsi vagyok a múlt­ra, kik éltek régen Miskolcon. A többiek nagyon kedvesek voltak, hamar befogadtak. Mindenki nyitott volt a másikra. A közösen elvégzett munka az, ami összehozza az embereket. Együtt voltunk, egy csapatot alkottunk. Nagyon érdekesek voltak az előadások. Mindenki jegyzetelt, így jobban megmaradt a fejünkben az ismeretanyag. Mivel nagyon sokat tudtunk meg Miskolc város történelméről, kultúrájáról, amit később, érettségin jól lehet hasznosítani. A tábor kitűnően volt megszervezve, a tábor rendje ésszerűen volt összeállítva. A szabadidős programok nagyon jól voltak. A

Next

/
Thumbnails
Contents