Szűcs Sámuel naplói 2. 1865-1889 (Miskolc, 2003)
1889. év
September September 1-én a megyei, és város környékén a szarvas marháknál elterjedt száj- és köröm betegség folytán a tejre és marhákra zárlat rendeltetett. September 6-n délután esni kezdett. September 8-n a délutáni 3-4 óra közti vonattal érkeztek haza, kedves nőm, Louise leányom Csáklyóról, vélök jött Ella unokám is, aki tanulása megkezdése végett nálunk marad. Ugyanekkor érkeztek haza, Mázer Lajos vőm, Emmával, és kis fiókkal Imrével, - és Szathmáry Jósef kedves rokonunkal, szintén Csáklyóról Béláéktól. Ugyancsak 8-án hólt meg Koós Márton, egykori tekintélyesebb kereskedő 71 éves k( >rában. September 9- Vóitam érettségi vizsgán, és érettségi pótvizsgán, mint a küldöttség egyik tagja, kormánybiztos most is Frölich Izidor volt. Ugyancsak September 9-n adatott fel Szűcs Ella kedves unokám oskolába, hat éves két hónapos korába, az ev. református első évi elemi osztályába, mely többi osztályával együtt előkészítője, a miskólczi egyházi, és kerületi nagy leányneveidének. - Ellának tanítója most Kovács József. - Isten tegye áldásossá, tanulását nevekedjék fel, jó erkölcsű, értelmes leánya, örömöre szüléinek, és nekünk, díszére a női nemnek, és a társadalomnak. Ugyancsak September 9-n tartotta, Borsod vármegye évnegyedes közgyűlését. Az alispán évnegyedes jelentéséből fájdalommal értesültünk arról, hogy Borsod vármegye ez évi termése nemcsak silány, de annyira gyenge, hogy sok helyen, még a vetőmagot is alig adta ki. Sassy Szabó István ügyvéd miskólczi lakosnak a miskólczi közúti vaspálya elleni fellebbezvénye jővén szőnyegre, ezen ügy leginkább a vidéken lakó bizottsági tagok heves ellenzése folytán megbukott. A megtámadok, - az utczák szűk volta miatt történhető szerencsétlenségekkel érveltek, a vasút ellen. [...] September 17. A Borsod Megyei Lapok szerint, a huszárok lőgyakorlatán, Kutassi János miskólczi főldmivelő halálosan meglővetett, - szerencsétlenségének saját vakmerősége vők oka, mert mind rendőrileg, mind édes anyja figyelmeztetése folytán tudhatta, az illy hánykolodásnak következését. September 19- A városi közgyűlés köszönetet szavazott Musinczky Lucián századosnak, az Erzsébet kert berendezéséért, a mi jegyzőkönyvileg fog véle közöltetni. - A megyének a köz vasút megbuktatása feletti határozat, fellebbeztetett. A közelebb máielkészült honvéd kaszárnya, iránt polgármesterünk indítványozván, hogy a József főherczeg nevéről neveztessék el, arra nézve az engedély megadása iránt kérvény felterjesztése határoztatott. Ugyan ezen gyűlésben egy építendő tüzér kaszárnya ügye jővén szőnyegre kimondatott, hogy a tüzér kaszárnya építése elvben elfogadtatik, erre a sóház területe átengedtetik, a polgármester meghatalmaztatik, hogy alispán úr közbejöttével, a továbbiakra vegyes küldöttség alakítassék kijelentve, hogy az építkezés 160-165 ezer forintnál többe nem kerülhet.