Szűcs Sámuel naplói 2. 1865-1889 (Miskolc, 2003)
1885. év
kézszorítások után szállottak kocsijukba, s távoztak-el. Vajha, a most felújított barátság örökre megtartaná melegségét!!! September 7-n. megyei rendkívüli közgyűlés. Legnevezetesebb tárgya volt ennek az ifjabb Miklós Gyula-féle ügy. Az alispánnak erre vonatkozó jelentése helyeseltetett. De, ifj. Miklós Gyula nem nyugodott, s felhevültségében eként nyilatkozott „úgy látom, hogy onnan, (:értesítvén az alispáni széket:) nemcsak a törvénytelenség; de a köznapias illemszabályok megsértése is szabad." E szavakat rendkivűli felháborodás követte, mi közben a tiszti fő ügyész, a széksértési keresetnek foganatosítására hívatott fel, minek folytán ifj. Miklós Gyula, széksértés, és a közgyűlés tekintélyének megsértése miatt 100 Ft bírságban marasztatott-el, mit ő következő szavak kíséretében „örülök, hogy Borsod megye pénztárát száz Ft-al szaporíthatom" - azonnal le is fizetett. A zaj lecsilapodása után, ifj. Miklós Gyula folytatta beszédét, és indítványozta, hogy utasítsa a közgyűlés, az alispánt a Borsod czímű lapban ifjabb Miklós Gyula ellen intézett felhívásának, és azon lap 32-ik számában megjelentt nyilatkozatának visszavonására. Utánna Bizony Tamás, czáfolván, egyszersmind rosszalván ifj. Miklós Gyula beszédét, indítványozta, hogy mondja-ki a közgyűlés, miként úgy a tisztikar, vala mint az alispán eljárását helyesli; ifj. Miklós Gyuláét helyteleníti, - ami határozat alakjában meg is történt. Nevezetes tárgya volt még ezen gyűlésnek, a műborgyártás ügye is. Bizony Tamásnak e tárgyban készített emlékirata alapján készültt felterjesztésben kéretni fog az országgyűlés, és a ministerium a műborgyártást teljesen eltiltó, vagy legalább akadályokat gördítő törvény alkotására, - egyszersmind, az öszves hatóságok megfognak kerestetni ezen felterjesztés hathatós támogatása végett. Az ifj. Miklós Gyula-féle ügyre vonatkozólag meg jegyzem még, hogy Borsodmegyében Szék sértési elmarasztalás, emlékezetemre 1841-ben történt, a Februar ló-n. tartott megyei közgyűlésben, midőn egy vegyes házasságot meg nem áldó lelkész üedelényi:) Edvi Illés Ferencz olly nyilatkozatot tett, hogy „Ő papi hivatala körében, a Tekintetes megye bíróságát el nem ismeri." Ezért azonnal Széksértésben, marasztaltatottel, s lefizetvén a 25. pengő forintokat, vagy is könnyű márkákat, ezzel eleget tett a törvény kívánságának. September 9-n Kulin Imre jó barátomtól e napokban írt levelemre, következő választ kaptam: „Aranyos Maroth 1885. September 7. Kedves régi jó barátom! Nagyon kellemetesen hatott reám folyó hó 3-án írott baráti leveled, - melyben ez előtt 60. évvel kezdődő barátságunkra emlékeztetsz vissza, - annyival jobban esik ezen elmúlt 60 évre vissza emlékezni, mert barátságunk soha sem szakadt, és hűlt-meg, ellenséges indulat egy perczig se volt bennünk. Sok idő. ezen 60 év, midőn bennünket a miskólczi iskolába feladtak; de most is úgy emlékezem vissza, mintha, csak tegnap történt volna. Én is boldognak érzem magamat mert nőmmel folytonosan békés életet éltem, ő is szeretett, és szeret, én viszont. Egyetlen fiam soha szomorúságot, bánatot