Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1861. év

találtatott. Mindkét nagy férfiait meggyászolá a' haza. Május 13-án Dák Ferencz. a' nemzet' jogait igen remek beszédében előadván, az övét számos olly kitűnő nyi­latkozatok követék, minőket az eddigi hongyűlések fel nem mutathatnak, az ország' jogai végtére három többséggel nem határozat; de felírat' alakjában rendeltettek, a' Felség elébe juttattatni; a' felső ház' pedig, szintén a' szónoklat' remekeit képező beszédek után egyhangúlag a' feliratot fogadta-el. Ezen (Junius 24-n kelt:) feliratra, mint nem Magyar Ország' örökös királyához, intézettre, Junius 30-n vissza, és, az 1790-iki eljárásra utasító válasz adatott-ki, az új felírat nem sokára elkészült, 's reá Julius 21-én leírat adatott-ki, az új cancellár gróf Forgács Antal' ellen jegyzése mellett, idősb báró Vay Miklós leköszönvén, több fő hivatalnokokkal eggyütt. Erre Augustus 8-án eggy még, az eddigit is felülhaladó remek felirat adatott Deák Ferencz' terve szerint, melly mind két háznál egyhangúikig fogadtatott-el, válasz lett reá Augustus 21-n az országgyűlést felosz­lató királyi nyilatkozat, a' mint a' feloszlatás, másnap meg is történt. Önként felmerül itt azon kérdés, nyertünk e' valamit illy sikereden országgyűlés által? Én. aként, vagyok meggyőződve, nyertünk: nyertünk pedig következőket, ügy mint 1) Magyar Ország' szinte ezeréves törvényei, 's jogai, melylyek az ország, 's koronázott, 's hittel kötelezett fejedelmei' közös megegyezéséből keletkeztek, - fel nem áldoztattak; ellenben, ünnepé­lyesen megóvattak. 2-or a' hazán elkövetett égre kiáltó vétkek, és igazságtalanságok, a' külföld előtt is, leplezetlen beszédekben feltárattak. 3-or a' nemzet, az ármányos provo­catiók ellenébeni páratlan önmérsékletét, szilárd jellemét, érettségét, Statusférfiaink' nagy műveltségét, 's kitűnő ékes szollását világszerte megismertette. 4-er a' törvénykezési ügy, nyert annyit, hogy, a' magyar törvények az országbírói értekezlet' módosításai szerint, mind két ház, és az Uralkodó' hozzájárűltával visszaállitatni rendeltetettek. Az eloszlatott országgyűlés' eljárása általában helyeseltetett; sőt több megyék, annak óvását is, törvénytelenül lett feloszlatása ellen magokévá tették, erre nem sokára minden gyűlések, betiltattak, miután pedig a' megyék, és városok, nem engedelmeskedtek kirá­lyi biztosok küldettek reájok, így tehát bekövetkezett az alkotmányos megyék, 's városok' feloszlása, 's a' hivatalnokok' leköszönése. Nagy hatást idézett-elő, mind a' honban, mind a' birodalmi fővárosban, a' prímás Scitovszky October 24-i levele a' Kancellárhoz, leginkább a' leendő ujonczozás, és a' jelenlegi adóexecutiők' tárgyában, mellyben kimondja, mikép' „nem hiszi, hogy eggy ország, és becsületes népek' érzel­meivel, reményeivel, jogaival, játszani, bosszú időre tanácsos lenne." A' November 54 császári nyílt parancs szerint, gróf Pálfi Móricz, Magyar Ország' helytartójává neveztetett, a' politicai kormányzat, igazságszolgáltatás, adóügy, kezeibe összpontosítatott, az örö­kös fő ispánok helyettest nyerendnek, a' többiek' helyébe újak: vagy királyi birtokosok. - Katonai törvényszékek ítélendnek, a' politicai vétkek, 's vétségek fölött. Minthogy pedig, a' történendőket belátó megyék közül némellyek; a' közvélemény pedig átalában hazaárulóknak jelölé-ki, azokat, kik az alkotmányos megyei-városi, - 's községi hivata­lok' szentélyébe belépendenek. a' királyi biztosok' eljárása megnehezült, mert hivata­lokra átalában rendelkezés alatt álló császári hivatalnokok, és desperalt egyének ajánl­koztak, a' rendelkezés alatt állott császári hivatalnokok közül is, sokan készebbek vól-

Next

/
Thumbnails
Contents