Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1861. év

Az országgyűlés, melly. a' Julius 21. leiratra, folyó hóban, Deák Ferencz' szerkezete szerint, világhírű feliratot küldött, Augustus 22-én egyszerűen feloszlatott. Szentségtörés is lett volna, olly tiszta igazságon, és elvitázhatatlan ősi törvényeinken alapuló remek mű czáfolatának megkísérlése is. September September 19-én érkezett haza nőm' testvére Herrmann Károly Ottó, Ragusából, mint. végkép' elbocsájtott őrmester, csaknem öt évi szolgálata titán. September 20-án ezen kedves rokonunkat, ma, délután Hámorba kivittük, a' család többi tagjaihoz. Ö hét évek ólta vőlt már tőlünk távol, mert még 1854-ben ment-el, hazulról, és 1856-ban soroztatott-bé katonának. September 22-én reggel, a' vasúton Szerencsre, 's Mádra indultam, estvére pedig, Miskólczra, visszajöttem. Szerencsen megnéztem Rákóczi 'Sigmond erdélyi fejedelem' síremlékét, melly az egyház' közepén veres márványból állíttatott, 's alakja hosszúkás négyszeget képez, felső lapján, a' Rákóczi czímer látható, a' felíratok, többnyire latinul vannak, de van magyar silvers is. Ez emlék jelen állása is igazolni látszik azt. mit Fényes' geographiai szótárában olvastam róla, tudniillik hogy, német katonák által rútul meg­csonkíttatott. Mikor halad már a' világ annyira, hogy kegyelettel lenne, az illy emlékek iránt; nem tekintve, saját honfiát, vagy idegent illet é az; vagy épen ellenét? October October 7-én bizottmányunk' érdekét azon körülmény neveié, mikép' meg­tarthatását alig reménylénk, a' fejűnk felett lebegő királyi biztos, s katonai erő miatt. Mindezek azonban elmaradtak, 's bizottmányunk, alispáni elnöklet alatt tartatott-meg. Megyénk, leginkább Kazinczy Gábor' remek beszéde' folytán, feliratot határozott az uralkodóhoz, mellynek zárszavai körűlbelöl következők: ..Ha, jogos igényeinket ezentúl is, akként csorbítatni engedi, készebbek vagyunk, bizottmányunkat, s a' tisztviselői kart ezennel feloszlatottnak nyilvánítani, mintsem, olly intézkedések' eszközlésére ajánl­kozni, mik, reánk alkotmányunk' megszegésének bünvádját hárítanák, a' tűrést, és szenvedést ismét elválalni készek; de, ama felelősségben osztozkodni nem." Másik nevezetes eredménye bizottmányi ülésünknek, az országbírói értekezlet' javaslatának elfogadása, melly ellenébe az augustusi bizottmányi ülésben, olly túlságos határozatot hozatott. November November3-án Főispánunk, azon okon, hogy az octoberi bizottmány tartását meg nem akadályozá, hivataláról felmentetvén, megyénk, mély fájdalmát, 's búcsú tiszteletét

Next

/
Thumbnails
Contents