Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)
1848. év
annyin kívántak, hogy szavazás' esetében, bizonyosan elnyeri azt; szerénysége azomban arra igényt nem tartott. Ugyanekkor felolvastatott, a' hevesi alispán' tudósítása, melly szerint, a' sáskák, megyéjében újra mutatkoznak, e' vész iránt, a' mult évi intézkedések ismételtettek. Maj. 27-ibizottmányban, most Gráfenbergben, vagy is tulajdonkép Freiwaldauban távollévő Szűcs Bertalan öcsém, megyénknél tiszteletbeli aljegyzővé; Lajos öcsém pedig tiszteletbeli eskütté kineveztetett. Lefolyt hóban is, béke lebegé Borsodot körűi, Miskólczot bár azon hír zavara meg, mikép Berzeviczi Lajos és gróf Pallavicini Roger a' Maj. 8-i közgyűlésre egy pár ezer főnyi lángoló csoporttal jönnek-bé; ennek ugyan hitelt adni nem lehetett; mindazonáltal némely előleges intézkedések tétettek, a' történhető zavar' elhárítására; mint Maj. 7-e délutánán, a' nemzetőrség' kiállítása, és a' városban öt rendbeli őr állomások' kiküldése; azonban a' jövendőit zavarokból, legkisebb sem valósult. Hazánk' némely részeiből azomban, szomorú hirek érkezének, minők a' Kikindai kegyetlenségek, a' budai macska zenén történt zavar, Horváth ország is nyugtalankodni kezdett. Május 15. Bécsben ismét lázongás történt, Ferdinand ő Felsége, Insbruckba távozott, az országgyűlés a' magyar ministérium által, e' zavarok miatt Julius 2-ára tűzetett ki, 's a' haza tízezer főből álló sereg állítására, 's anyagi áldozatokra szóllíttatott-fel. Sokan igen szép áldozatokat tettek, a' hon' oltárára, vagyonaik' nagy része' felajánlásával, több gazdagok is beálltak a' seregbe. A' méltatlanul bántott magyar ministeriumnak, az okosabb rész bizalmat szavazott. Junius Junius 9-én. Temettetett Grabovszky Miklós nyugalmazott őrnagy. Jim. 12-ét Pünkösd másodnapját Szirmán tölténk, Bodnár Mihály bátyáméknál. Estve jégeső, melly kerekhegyi szőllőnket elverte. Junius 14. bizottmányi ülésben Szepessi László, első alispáni hivataláról leköszönt. Fodor Ferencz alszolgabíró szinte. Szepessi László hivatalát 1843. apr. 27-e ólta viselé, szorgalommal, és páratlan becsületességgel. Délben özv. Kun Lászlőné néném pinczéje megégett, épen, a' tetemvári deszka egyház mellett. Délután temettetett Zatrogh Dániel orvostanár, és táblabíró. Jim. 19. a' követválasztások, mai napra tűzettek ki, Miskólcz' déli kerülete Palóczy Lászlót; északi kerülete Szemere Bertalan belügyminisleit választá. Csáti kerületben követ lett, Gencsi Jósef; Kövesdiben, Báró Eöttvös Jósef, vallás és közoktatási minister; Keresztesiben Szemere Bertalan belügyminister; Szirmabessenyőiben Vadnai Miksa; Edeléniben Okolicsányi Lajos; Dédesiben senki sem választatott, mivel, Fodor Ferencz és Ágoston Jósef emberei összeverekedtek. Délután tűz volt a' város' alvégén.