Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

Bevezető

tekint. Szakálla, bajusza, haja teljesen ősz. Valószínűleg korábban készül­hetett róla egy mellkép. Ekkor bajusza még nem volt egészen ősz. 15 S fel­tehetőleg ugyanebből az időből származik vagy valamivel későbbről az a mellképe, amelynek eredetijét a Történelmi Képcsarnok őrzi. 16 Festmény legjobb tudásunk szerint nem maradt fenn róla. Mindhárom fényképről látszik, hogy alacsony növésű, sovány testalkatú ember volt. Életében két alkalommal mérte meg súlyát. Huszonegy éves korában 107 font, azaz hatvan kiló harminckét dekagramm volt, 1885-ben, halála előtt négy esz­tendővel, hatvanhat éves korában 57 kilót nyomott. Elete alatt többnyire csak epebántalmairól panaszkodik, halálát azonban, mint majd látni fogjuk, nem ez okozta. Nem valószínű, hogy súlyosabb egészségügyi problémái lettek volna, bár mint ahogyan kiderül naplója egy-két odave­tett adatából, a fizikai fájdalmakat viszonylagos nyugalommal tűrte. 17 A fiatalembert mérhetetlen szemérmesség jellemezte. Másneműekkel általában szorosabb kapcsolatot nem tartott, s írása tanúsága szerint első udvarlási kísérletét házasság követte. A nagyon megszeretett kedves, Herrmann Ede Károly leánya, Herrmann Henriette volt. 1852. március 18­án ment először hozzá háztűznézőbe. Addig róla soha említést nem tett. A hónap végén már el ís jegyezte, s néhány hónap múlva, június 2-án házasságot is kötött vele. Az esküvőre „hosszas elmélkedés után" határoz­ta el magát. Figyelmét erre a bájos leányra valaki más hívta fel. Az első látogatás megtette hatását. „Napjaimat és éjjeimet az annyira megtetszett angyali jóságú Henriettérőli gondolkodás foglaíá el." - írja naplójában. Március 24-én megkérte a leány kezét, s 28-án meghallhatta „a boldogító igent". Március 31-én csak ennyit írt naplójába: ,,a' Hámorban, végérvé­nyesen gyűrűt váltottunk. Légyen szerelmünk végtelen, mint végtelenek, annak ezen jelképei!!!" 18 Herrmann Henriette nem volt más, mint Herman Ottc> nővére, s így a harminchárom éves fiatalember a később ismertté, nagy tudóssá váló polihisztor közvetlen rokoni környezetébe, barátjai körébe tartozott. Véle később nagyon sokszor találkozott. 19 Kettejük házasságára valóban a szeretet és a szerelem volt a jellemző. Bár önmagáról, mint írtam már, ritkán beszélt Szűcs, mégis bizonyára megemlítette volna, ha feleségével - a későbbiek során is - valamilyen komolyabb összetűzése lett volna. Családjukat, házukat, valami végtelen nyugalom és béke tölthette el. Több gyermekük született. 1854-ben 15. HOM Helyt. Gy. 73-628.5. A fényképeket Zureich Károly miskolci fényképész készítette Szűcs Sámuel és Herrmann Henriette ezüstlakodalmán. 16. Történelmi Képcsarnok 726/1954. 17. Egészségi állapotáról: Sz. S.: II. 24., 31-, 51. 18. Házasságáról: Sz. S.: VI. 110. 19- Herman Ottó telekvételéről vö. KoniáromyJózsef: i. m.

Next

/
Thumbnails
Contents