Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1843. év

dulást tegyen, házi körünknek ő adott kedvet, beszélgetéseivel, mellyek szint úgy oktattak, mint gyönyörködtettek. Édesen emlékezek ifjúsága' történeteiről, szülőiről, és a többi, sok érdekest tudott hagyományok és oklevelek után, kedvelt tárgy vala beszédének a' történettan is, kivált hazánké. Gyermekei' jól nevelése, felettéb szívén feküdt, mit, csak erkölcsi, értelmi fejlődésünkre czélszerűnek ítélt, nélkülözni nem hagyá, fő tárgya vala gondjainak, erkölcsink, mire leghathatósabban munkálódott, önn jó példa adásával, így lőn az, hogy őt évről évre mind inkább tisztelni tanulánk erényeiés nemes tulajdonaiért. Olly férfiú vala ő, ki, Istennek, embernek megadá, miket az erkölcsiség kíván, kinek vallása, a' szeretet, és jó tettek valának; de annak külgyakorlatát is illő tiszteletben tartá, az egyházban vasárnaponként, híven megjelent, ő egyházi gyülekezetünk' ügyeiben számtalanszor munkálódott, 's a' reá bízottakban olly buzgóságot tanúsított, minőt kevesen. Mindezek mellett is, nem látszik életén, a' rajoskodásnak legkisebb jele sem. Lelke szüntelenül foglalatosságot keresett, ebben találá, legfőbb örömét, a' hivataliakat végezvén, fogott gazdaságiakhoz, majd, olvasással használá az időt. mire elég anyagot nyújtanak honunk' írói; de, nem veté-meg, a' német' sőt a' régibb időkben, a' latin írókat sem, görög, zsidó, nyelveket is értett. Kedves munka volt előtte a' rajz, és faragás, mikben, egyedül ön szorgalmával haladt-elő, olly fokra, mellyre sokan tanító által sem jutnak, a' faragást leginkább, tajtékpipákon, és pálczákon gyakorlá. Zenére is vala hajlama, énekelni pedig szépen tudott, örömest foglalatoskodott kertünkben, valamint gazdaságának minden ágai körűi, szóval minden tiszteiben szorgalmas, és felettébb rendszerető volt, mire elég tanúságok esmerői, igazolják ezt külömbféle jegyzőkönyvei, naplója és iratai. így futván ő, földi pályáját, lehetetlen vala, lelkének ön becse' érzetében, nyugodtnak, 's elégedettnek nem lennie, egyike is volt ő, a' legbóldogabbaknak, nem értek zavartalan boldogságot, mit híjában keresnénk, nem.! mert, az ő életében is, voltak gyászos napok, különösen édes övéi' hunytán, kiket érzékeny természeténél fogva, mellyen fájlalt. Bár erős lelkülettel bírt, még is nagyon megrázák, a' már külömben is gyenge testtel bírót, azok, mik 1841 év' utóbb felében történtek, - ekkor, közelebbi években előfordulni szokott őszi nyavalyája, ismét megjelent és többé, igazi egésségét soha vissza nem nyeré. 1842. nyarán pedig eggy veszélyes inláz, csaknem sírba juttató, ebből még annyira kiépült, hogy, azon évi szüreten jelen lehetett; de nem sokára ismét gyengéikedék, betegségének hol jobbra, hol rosszabbra fordulása után - f. 1843. Martius 6dikán megszűnt élni. 56-dik évében. Halála, legnagyobb gyász családjára nézve, igen is.! felszámíthatatlan veszteségünk, abban, kinek Isten után, mindennel tartozunk. Örökös seb, házunk' népe' kebelén, a' feledhetetlen férj, jó atya, bölcs házi gazda' elköltözése. Egyedül csak, az képes gyógyító írt adni. kinek bölcs rendeletéből jött e' fatum. Szerényen érzé ezt maga, az üdvözült is, - a' sors pedig, úgy akará, hogy keblünk hosszant készítessék elő. e' gyászos csapás' elviselésére, mellynek egyszerrei reánk zúdúlását el nem bírtuk volna.