Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1842. év

aratásig igen nag)' szükség uralkodott, millyet még nem értem. Az időjárás Júniusban igen essős volt, majd azután roppant szárazság következék-bé, melly mindent öszve aszalt, aratásunk középszerű lőn. Septemberben pedig, meg indulván az esső, azt mondhatom, hogy attól fogva, csak nem állandóan nedves idő jár. Még pedig, ollyan minőre nem emlékezem. Ezen időjárás okozá boraink' silányságát. Tiszti ügyészi hivatalommal, ez évben kezdem szolgálni megyénket, noha, arra, múlt év' végén neveztettem-ki. Családunk felett, 1842. elég bút lebegtetett, de hála Istennek! múlt évihez hasonlót még sem hoza reánk, az Edes Atyám az év utolsó felét, betegeskedéssel tőké, Szűcs Bertus, ez évben kerűlt-elő. Késmárki lakásából, Szűcs Lajos pedig, először lépe-ki, a' szülői háztól, Kassára menvén német nyelvet tanulni. Megjegyzendő, hogy 1842-ben több jó akaróinkat veszténk el, kik között, engem' Telegdy Pál barátom' halála, legfájdalmasabban érdeklett, kiben pótolhatatlan veszteséget szenvedtem. Elmondhatom, ez évről is, hogy megvoltak bús órái, meg örömei is, 's e' kettő teszi az emberi életet, bár az utóbbi, többnyire, csak fűszerül adatik, keserűségeinkre, de azért nem kárhoztatom a' sorsot, ált tudnám már látni, hog}' ez máskép' nem lehet, végtelen boldogságra e' földön, nem képes az ember, 's a' költő szavai szerént: Boldog, ki a' reá mért lánczokat, Itt nemesen tűrve viseli, A' hervadó gyenge virágokat, Az erkölcsnek, észnek szenteli.