Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1842. év

kedőkre, büntetés határoztatott. Melly czélra, állandó törvényszék neveztetett-ki. A' szomszéd megyékből meghívandó kűldöttségi egyéneknek szavazat adatott. Bár e' tár­gyon nagy vita támadt, valaki, azon aggodalmát is nyilvánítá, nem fogunk e' ezzel is úgy járni, mint a" honoratiorokéval? A' választás' kivitelének módjául, nagy vitatkozás után, a' titkos szavazat határoztatott. Bene, Gencsy, ennek ellene voltak, többekkel eggyütt, Bene felhozá, hog)', a' magyarnak soha sem volt természete, a' titkolódzás, tüzesen kikelt a' fehér toll ellen is, mellyet Sebe pártja jelül kitűzött. 12- én Telegdy Juliannának, orvos Tanár Szabó Ferenczeli egybekelésén valék. 13-án hírlapokban olvasám, a' magyar színészetnek Pesten, folyó hó 5-én tartatott félszázados ünnepét, melly alkalommal, Láng Ádám János, ötven éves színész is fel­lépett. Ma temettetek a' miskólczi nem egyesült görögök' eggyik legvagyonosabbja, Rajkovics György. 16-án délután jó sereg miskólczi nemességgel Szathmáry alispánt hívatalábani maradásra kértük, válaszúi, azt nyerénk, hogy, bár magán körülményei, 's némellyek által, Borsodnak az ő leléptétől feltételezett boldogsága, elbúcsúzását kívánják is, marad, a' borsodi nemességéit, mellvért vérét ontani is kész. ­Palóczy László, Pestről az országos küldöttségből hazajött. Rómában, a' külömbféle tudományos académiák, április 21-én ülték régi szokás szerént, ez örök városnak, Rómának 2591-dik építetési napját (Jelenkor:). 29- én Előleges tanácskozás (:conferentia:) mellyet a' fő ispáni helytartó, zárt ajtóknál kívánt tartani, de nagy néptömeg gyűlvén-fel, nyilvánossá létét nem ellenzé. A' nemesség' kívánatára, D. P. alszolgabíró, és Palóczy Tamás nem fognak hivatalra kijeleltetni. Tétetett kifogás hivatalt viselő egyének' nemessége ellen, de a' főispáni helytartó kimondá, hogy senkit illy rövid úton ki nem üthetni nemessége' gyakor­latából. Délután városunkat, valóságos tiszújítási mozgás élénkítő, az egri járásból, minteggy 120. szekérnyi nemesség jöve-bé, 'Sebét páltolandó kiket Majthényi Mihály, és Szathmáry Gábor vezérlettek, a' szendrei, és Szent péteri járás is, e' párthoz tartoztak, valamint, a' miskolczinak is igen nagy része, az ellenfélnek falukról jött corteseit, minteggy 60. szekérnyit, Palóczy Tamás, és gróf Vay Jósef vezérlők. 30- ban hideg essőzés közt, felviradt a' várt nap, mellynek reggel 8. órájánál vette kezdetét a' tisztújítás. - Szathmáryt, eggy szív, eggy lélek választá-el, ismét első alispán­ná. Palóczy ellen, is eggy szó sem emelkedék. Szemere Bertalan, nagy dicsőséggel marasztatott meg főszolgabírói hivatalában. A Szent péteri fő szolgabíróságig, változás nem törént; e' hivataláról Tőrös Tamás lemondván, szavazatok' többsége Ragályi Károlyt tette utódjává, vetélytársának Lossonczy Lászlónak elestéből is kitetszett Sebe pártjának gyengesége. És így, az eddigi központi szolgabíróra, fő ispáni helytartó a' felkiáltásból is kimondá, a' többséget. így az ellenfélnek gyalázatos korteskedése, 's telekvásárlása, érdemlett bukással lakolt. 31-én a' tiszti karnak, választás alá eső tagjaira nézve, befejeztetett, a' tisztújítás.

Next

/
Thumbnails
Contents