Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1842. év

Martius Múlt hó 28-án kezdetett Törvényszékünk folyó hó 19-én záratott-bé. Elítéltettem nyólcz rabot, hetet rövid úton csak iratokból. A' nyólczadikat pedig, főbenjáró per' útján, bár kétszeri arczúl vágással okozott halált bizonyos embernek, ki ittas állapotban vala. Ellene megkezdtem a pert folyó hó 11-én ló-án pedig, ítélet alá terjesztem. A' vétkes, béfogattatásától számítandó három hónapos tömlöczre, huszonöt pálczára, és a' megöletettnek vérdíjjára ítéltetett. Eránta, a' bírák azért valának irgalmasok, mert a' szerencsétlen haláltokozó, még az előtt, büntetésre méltó tettet nem követett-el, most is véletlenség dönté szánandó helyezetbe. Ügye, a' királyi Táblára fogván fel menni, az, eránta alkalmasint szigorúbb lészen. Eggy más, általam elővitt ügyben az eggyik raboskodónak tette, abban áll, hogy bizonyos embernek orrát, és fülét elrágta. Ez sem kapott igen kemény ítéletet, mert az elrágást szenvedett fél maga szolgáltatott reá okot, tudniillik a' főidre gyűrvén-le, a' bévádoltat, ez a' reá esett ellenfélnek úgy igyekezett ártani, mint lehetett. Felvétettem három pert, mellyek közé tartozik a' fentebb említett arczúlvágás dolga is; de foglalatoskodtam hivatalomnak szebb ágával is, tudniillik védelemmel, két rab, kiknek tiszti ügyészi segedelem mellett védelmezője valék, fel is mentetett a' vád alól. 14-én, rendkívüli közgyűlés tartatott, midőn, a' felsőbb járásbeli nemesi pénztárnok, Tuza Jósef helyébe, Szabó Pál választatott. 16-án a' dorogmai éhség, jelentetvén szol­gabíráink által, ezen szerencsétlenek, a' Reviczky magtárból segítetni rendeltettek. Megyénk' jegyzőkönyvei közül, a' tisztviselőket illető szabályok' kikeresése végett, én, az 1834-diket vettem-ált, folyó hó 1-én, 26-ára elolvastam. Nevezetesebb tárgyak, ebben, a' helytartó Tanács' válasza, megyénknek 1833- Szent András' hava' 18-án tett felírására, mellyben magyar köriratú pecsétnyomó' készítésre engedelmet kér. Az erre érkezett válasz' értelme ez: míg e' tárgyban, ő Felségétől intézkedés jön, használja megyénk régi pecsétjét (:116 szám alatt:). A' rabdolgoztató intézet biztosság tudósítást ád, ( : 154. szám alatt:) - Pyrker László, egri érsek, tudósítja megyénket, hogy a' hatósá­ga alatti plébánusoknak meghagyá, az anyakönyvből készítendő bizonyítványoknak magyar nyelven leendő írását. Az anyaköny' magyar nyelven leendő vitelére adandó utasításért pedig, a' kormányzó dicasteriumhoz folyamodott (:215. szám alatt:). A miskól­czi, magyar tímár czéh, kiváltsága 556. szám alatt hirdettetett ki. Költ Linczben, 1833­Mindszenthó 24-én 1834. Kisasszonyhava' 11-én tartatott gyűlés' jegyzőkönyve szerént, a' megyebeli birtokosokra, 6393 forint 27 krajczár pengő vettették-ki, mellyekből, az epekórság' meggátlására tett költségek fedeztettek. A' Borsodi olvasó kör, 9-én választmányi, - 13-án pedig, közgyűlést tárta. Pártfogóvá Szathmáry alispán, igazgatóvá Szemere Bertalan, kérettettek-fel. Ugyanekkor, jegyző, Kun Lajos, pénztárnok Chyk Mihály, könyvtárnok Mihálik János, és választmányi tagok tétettek, jelesen, Csorba Endre, Miatovich János, Telegdy Pál, Török Sándor, Vadnay Miksa.

Next

/
Thumbnails
Contents