Bánkúti Imre: A Rákóczi szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, és Zemplén megyékből. 2. 1708-1709 (Miskolc, 2003)

Dokumentumok - 1708

Tertio. Bár csak 60 mása vasat parancsolna Excellentiád provinciális Komisárius Uramnak ide a várban adatni, mert kevés vasunk van, a sorul is méltóztatnék kegyelmesen parancsolni, ne felejtene ide a várban sót szálítani, mert bizony az is nem sok vagyon, minden nap fogy az só. Quarto. Ezelöt circiter két hétel történt a várban ilyen dolog Kegyel­mes Uram. Három hajdút rendeltek a Cigány Bástyára, aki a vár végin, a nagy kőszikla felől vagyon, az hol lealacsonak~ a kőfal. Mind a három a gonosz lelkük ot egy lyukon kiereszkedtek, a keteje elabált, a harmadik penig, aki közölök legbátrab volt és ama ketőt is Iebocsátota, maga is után bocsátkozol volna, szint akor talált a cirkáló odamenni, épen rajta érte, egy darab kötelet is a kezében talált, akin az is lebocsátkozot volna, kit maga is megvallot. Instálok Kegyelmes Uram Excellentiádnál, mint Ke­gyelmes Uramnál igen alázatosan, pro exemplo aliorum engegye meg kegyelmesen, had akasztasam fel, had tanulyanak a tőbi is rúla. Quinto. Barbély nélkül vagyunk a Várban, mert aki volt, Doctor Lang Uram ő Felsége barbélyának elvitete - azolta barbély nélkül vagyunk. Ex­cellentiád kegyelmeségébül most egy rosnyai barbély kínálkozik az it való szolgálatra, örömest ide aplicálnám, mert a nélkül nem lehetünk telyesé­gel. Sexto. Kegyelmes urunk ő Felsége Kassán decretaliter kiadta, énekem murányi kapitának 4 orálisom és 4 equilis portióm legyen, kit minden esz­tendőben Nemes Gömör Vármegye adyon ki énekes 6 havi fizetésemel együt. Elhitem Kegyelmes Uram, az Regulamentum szerint Excellentiád Tornalyai Ferenc fiam Uramnak is 4 orális, 4 equilis portiót kiadat őkiel­mének is. Instálunk igen alázatosan Excellentiádnál, parancsolyon kegyel­mesen Provinciális Komisárius Tekintetes Ketzer Sándor Uramnak, a mi felül megírt orális és equilis portiónkrul adyon assignátiót Nemes Gömör Vármegére.(Sicí) Mindezekere kegyelmes választ várván Excellentiádat fris jó egésségben. Datum Murány Die 20. Novembris Anno 1708. Excellentiádnak nagi Kegyelmes Uramnak szegíny alázatos szolgáia igaz hívségel Idosbik Fáy István. Eszt is akartam utólyára Excellentiádnak bejelenteni: az én instan­tiám(ra) ez az Miltóságos Komisáriatuság ez előt két esztendővel paran­csolt akori Komisárius Darvas Mihály Uramnak, ad casum necesitatis hordáson az Nemes Vármegébül ide vagy 30 szekér szénát it való Profunt Mester Uram keze alá. Amint hogy hordatot volt is az én asistentiámra, az egész a trincséni kasusig mind készen tartatot a várban, de hogy osztán ez a casus eset, mindenféle sok komisáriusok ide járván és minden másféle rendek is, mind lopásai, mind reménkedésel, kérései kikérték kezünk kö­zül, nem volt nekik is hova lenni, ki kellet adnom. Ha Excellentiád kegy­elmesége volna, a továb való szükségre nézve ha Excellentiád kegyelme-

Next

/
Thumbnails
Contents