Bánkúti Imre: A Rákóczi szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, és Zemplén megyékből. 2. 1708-1709 (Miskolc, 2003)
Dokumentumok - 1708
pedig egyszer se. Nemzetes Commissarius Darvas Mihály Uram idejében posonyi kilával adták ki kenyerünket, most pediglen kassai fél köböllel, Profunt Mester Uram azt adván okul, más várakban is az szerént adgyák. Kegyelmes Urunk, nincs nagyob nyomorúság Magyar Országban, mint Murány Várában, mert másut kimegyen az hajdú dolgozni, pénzt talál, de itt nem tudunk menni, másut egy holnapig egy bocskorral megérni, de it, esküszünk Istenre, ha it felkötünk egy új bocskort nyárban, ha négyszer nro. 4szer, lemegyünk, feljövünk, kiszalad lábunkbul, minden hétre három, nro 3. font húst adnak, azt két nap megesszük, azután koplalunk, akik táborban laknak, azok a falukon inkáb élődhetnek, de mi a várat soha nem hadhattyuk, az hajdúk közül akiknek juhocskánk vagyon, vagy tehenünk, mégis nehezen élődhetünk, de akiknek közülünk nincsen, majd éhei veszünk el, mert három hétig érjük csak meg, még pedig szűkön a buzánkal, mert oly abajdóc búzát oszt ki Prófont Mester Uram, akiben csak imit amot vagyon buza, hanem inkáb többire árpa, zab, majd harmada korpa lészen, a vámot is kiadgyuk és így a hajdúnak igen kevés marad. Könyörgünk azért Excellentiádnak igen alázatoson, ha csak búzánkat is adassa ki a pozsonyi kilával, mert lehetetlen máskén(sic!) persistálnunk, ha Kapitány Uram aratásra nem bocsátana, akiknek gyermekünk vagyon, soha bizony nem persistálhatnak, reménkedünk is az élő Istenért Excellentiádnak, a búzánkat adassa ki a pozsonyi kilával, fizetésünket is, mundérunkat adassa ki kegyeimessen. Kirül Excellentiád kegyelmes válasszát elvárjuk. Datum Murány 1 3. July 1708. Excellentiád alázatos szolgái a Murányi Praesidium és a Húsz nro. 20. Portális Hajdúk X X és pattantusok." [Külső jelzeten:] A Méltóságos Locum Tenens Fő Generálishoz nyújtott supplicátiójok Introscriptorum. 1 Murány vára, Gömör m. Ma: Murán Szl. " Azaz: tüzérek. 57. Csertész, 1708. július 10. Bucsányi György csertészi harmincadosnak a Consilium Oeconomicum részére kiállított kötelezvénye. Eredeti. MOL. G. 29. RSzL. V. 3. f. [Szövege megegyezik a 33. sz. iratéval] Datum Csertísz 1 die ultima mensis... Anno 1708. Bucsany György csertíszi harmincados m. p. [Gyűrűspecsét.]