Bánkúti Imre: A Rákóczi szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, és Zemplén megyékből. 2. 1708-1709 (Miskolc, 2003)

Dokumentumok - 1708

kalmatosságával, sem annak utánna, semmi-némű intimatiónk nem ment a 1 Nemes Vármegyékre, annak továb való folytatásárul. Minthogj penig kétségben nem lehetett vennünk, hogj Hazánk lakosai látván fegjve­rünknek boldogulására oly hasznosnak lenni folytatását azon rézpénznek, továb is mindenütt azt egjvelessen folytatni ne kívánnyák; a' végre is felöle nem akartunk tennünk emlékezetet; mind azon által atyai és vezérlő fejedelmi gondviselésünk azt hozván magával, s látván, hogj né­mely Nemes Vármegyéknek lakosai egjedül csak intimatiónkra várakoz­nának, tartván attul, ne talán magok között folyását megindítván, más Nemes Vármegyékben semmi kedvessége ne légyen, mellyel megkáro­sítatnának azon Hazánk javát szívessen promoveálni kívánó Nemes Vár­megyéknek lakosai. Kihez képpest minden Nemes Vármegyéket, és azoknak lakosait kívántuk ezen pátensünk által, atyai gondviselésünk szerint adhortálnunk, és egjszersmind vezérlő fejedelmi authoritásunk szerint intueálnunk is, valakik Hazánkhoz igaz szeretettel köteleztetnek, tekintvén ebben illy hasznos, Hazánk boldogulására való véget; ha vérét és életét magának és maradékinak eörökös szabadsága megnyerésére fel­szentelte, igjekezzék azon tereh nélkül való médiumot is kedvessen vi­selni; mely nélkül hadaink, és ahoz való szükségesek, magok tulajdon nehézségek nélkül, nem segítethetnek. Assecurályuk azért mind az Ne­mes Vármegyéket, mind azoknak lakosait, mihelyest azon polturábul alá­szállott rézpénznek magok között való folytatását helyre állíttyák, azon­nal annak cursusa szerint, hármat egj garasban számlálván, az Ország Cassája által bévetettyük az hadaknak fizetésére, máskínt kiki szívében veheti, mikínt lehessen az Commissariatusság által annak bévétetődése, a' mellyel az hadakat kifizetvén, tüle viszont a lakosok által el ne vétet­tessék. Nem kétlyük azért, mind atyai gondviselésünkbül származott ve­zérleö fejedelmi szíves adhortatiónkat és intimatiónkat, mind penig hazá­jához való igaz szeretetit, és következendőképpen maga szabadságának helyre állítására kikeresett médiumok között ezen felyül nevezett pénz­nek is folytatását úgj fogja kiki az Haza lakosi közzül előmozdítani, hogj annak segedelme által fegjverünknek boldogulását tapasztallya, melyre minden rendbéli híveinket Hazánkhoz való kötelessége és szereteti alatt ujjóbban is atyai képpen adhortályuk. Datum in Libera et Regia Civitate Cassoviensi die vigesima septima Mensis Marty Anno Millesimo Sep­tingentesimo Octavo. F. Rákóczi m. p. Pecsét. Stephanus Krucsay m. p.

Next

/
Thumbnails
Contents