Bánkúti Imre: A Rákóczi szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, és Zemplén megyékből. 1. 1705-1707 (Miskolc, 2003)
Dokumentumok - 1707
Méltóságos Erdélyi Fejedelem Kegyelmes Urunk. Édes hazánkhoz s nemzetünkhöz eddig híven remonstrált s ez utánn is hasonló hívséggel remonstrálandó devotiónkat s kővetkezendöképpen ezen fortalitiumnak nemzetséges ügyünknek előmozdításában való conservatiójára célozó igyekezetes szándékunkot kívánván tellyes tehetségünkkel előmozdítanunk, alázatos hűségbéli engedelmességgel jelenttyük Nagycságodnak Kegyelmes Urunknak. Mivel bizonyosson eset értésünkre, hogy Szendrő Várának Nagycságod az magyarországi nemes statussoknak tetcéséből elhánnyattatását resolválta, az holot egy mesterségessen készült szárazmalom vagyon, melyre kiváltképpen mostani hadakozásnak idején ezen nevezetes fortalitiumnak igen-igen nagy és eltávozhatatlan szüksége volna. Annakokáért Nagyságodat Kegyelmes Urunkat, és mint nemzetünknek jó gondviselő vezérlő Fejedelmét nagy alázatossan kérjük, ha ugyan az nevezet erősségének demoliáltatni kelletnék, méltóztassék Nagycságod az fellyeb nevezet közönséges jónak előmozdítására s ezen helységnek conservatiójára azon Szendrő Várában lévő szárazmalmot kegyeimessen ide adatni és elszállításárul attyai képpen disponálni. Ezenkívül Nagyságod fejedelmi méltóságát továb is kéntelenítenünk várossunk részérül Nagycságod kegyelmes parancsolattyábul felálítatot 100 hajdúknak intertentiója iránt mind ennyi országos gondgyai közöt is terhelni, mely iránt jólehet már Rosnón adot fejedelmi kegyelmes resolútiója szerint, azon 100 haidunak intertentiójában való requisitumoknak az nemes Commissariatusság által kellett volna kiszolgáltatni, az minthogy aziránt való Nagycságod kegyelmes resolutióját districtuális főcommissárius tekintetes nemzetes vitézlő Keczer Sándor uramnak őkegyelmének praesentáltuk, és consequenter imploraituk abban való manutentióját őkegyelmének, de őkegyelme mentegetvén azzal magát, hogy azon 100 haidunak hópénze és profontya iránt értetnék csak Nagycságod kegyelmes resolútiója, s nem pedig tüzifáiárul és sójárul, mint az töb praesidiata companiának. Mivel pedig Rosnón ezelőt Nagycságodnál tet instantiánkban azon haiduságnak kenyerérül, hópénzérül, mundirungjárul és szükséges servitiumának, minden requisituminak accomodátiójárul supplicáltuk vala Nagycságodat, hogy valamint az töb praesidiata companiák requisitumirul Nagycságod kegyeimessen méltóztatot nevezet főcommissárius uramnak parancsolni, ezen 100 hajdú számára való requisitumok iránt is méltóztatott volna Nagyságod kegyeimessen magát declarálni. Hogy annakokáért szegény megromlot várossunknak és lakossinak elfelejthetetlen kárai, és az elmúlt ellenséges obsidiónak veszedelmes szerencsétlensége közöt mutatót igaz hűségeskedése Nagycságod méltóságos te-