Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

zetői és törzstisztjei, valamint mindazok akik a cs. kir. hadseregben előzőleg tisztként szolgáltak. A határozat értelmében őket őrizetbe vétel után hadbírósági eljárás alá kellett vonni. Ebben a körben a bosszú rendkívüli kegyetlenséggel folyt, elegendő emlékeztetni az aradi vértanúkra, a többi halálos s zömmel azután hosszú börtönbüntetésre változtatott ítéletre, valamint a vizsgálati fogságban tartott, de utóbb felmentett vagy amnesztiában részesült áldozatokra.

7 Ez a kategória rrűntánkkal csak kevéssé érintkezik, Dolinay Mihály és tutzingeni Tichtl Frigyes honvéd őrnagyok tartoznak bele. Az előbbi 1848 előtt nemesi testőrként szolgált Bécsben, az utóbbi alszázadosként egy huszárszázad parancsnoka volt Pozsonyban. Az első a zsibói fegyverletétel után egy évig bujkált, majd néhány havi fogság után kegyelmet kapott, az utóbbi viszont speciális esetnek számít, mivel már 1849 januárjában jelentkezett a fővárosba bevonuló császári csapatoknál, s az ellene indított hadbírósági eljárás felmentéssel zárult. Ami további sorsukat illeti: Dolinay 1853-tól vállalt hivatalt, eleinte napidíjasként működött az ungi megyefőnökségen, két év múlva írnoki állást kapott a szobránci járásban, s még ugyanebben az évben előlépett a homonnai szolgabíróság tollnokává. Tichtl rangját megtartva 1853-ig folytatta katonai pályáját, a definitívum bevezetésekor pedig mint Szatmár politikai szolgabírája tért vissza a polgári életbe. Megemlítendő, hogy Tichtlen kívül mintánkban még három további tiszt lépett ki idő előtt a honvédseregből (Bognár, Lintner, Zimmermann), a többiek azonban végigharcolták a szabadságharcot. Inkább érinti a vizsgálatban szereplő személyeket a megtorlás másik formája, a kényszersorozás. Az említett minisztertanácsi határozat ugyan büntetlenséget ígért a honvédsereg minden további tagjának, köztük az alacsonyabb rangú tiszteknek is századostól lefelé, hacsak korábban nem voltak császári tisztek, a végrehajtást azonban Haynaura bízták, aki elrendelte a megkegyelmezettek közlegényként való besorozását. A retorzió nagyságát a szakirodalom gyakran eltúlozza, így olvasni olyan nézetet, hogy a kényszersorozás „általános büntetésnek" számított, vagy „rninden szolgálatra alkalmas honvédre" kiterjedt volna stb.

8 Pontos adatokkal ugyan nem rendelkezünk, de a túlzás mértéke jól látható, ha egybevetjük a besorozottak 40-50 7 A hadbírósági ítéletekről részletesen szól például Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. Bp. 1983. 344-352. Bona: TT/85; Hermann Robert: Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után. [Bp. 1999]. 65-88. (Változó világ 27.) s Bona: KLK/62; Deák i.m. 344.